Somorja. Összesen tizenkét ország 175 versenyzője mérte össze tudását az idei Samaria Kupa kadett tőrvívóviadalon. Legnagyobb meglepetésnek az USA csapatának részvétele számított, mert a tengerentúliak ritkán vesznek részt földrészükön kívüli tornákon.
Többet vártak tőlük
Elmaradtak a várakozástól a somorjaiak. A lányoknál a címvédő Hanzel Gyöngyi távollétében (betegség) nagyot gyengült a csapat, egyedül Sandra Szinghofferová jutott a harminckettőbe. „Sajnos nem volt elegendő szerencsém, a csepeli Csillag Andrea elleni csörtében egyetlen találatta1, 15:14-re kaptam ki” – mondta a tizenhat éves lány.
A fiúknál Horváth-tól és Zezulától is többet vártak, mégsem sikerült a jó eredmény. „Valószínű, a hazai környezet miatt a kelleténél nagyobb bizonyítási vágy volt a fiúkban, és ez meglátszott az eredményükön is. A lányok között nincs ebben a korosztályban elég versenyzőnk, így nem mindig tudunk úgy szerepelni, mint ahogy szeretnénk. Bizonyára másként alakultak volna a dolgok, ha Hanzel Gyöngyi is indulhat” – nyilatkozta a seregszemle margójára Nagy József. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.