Tizenhármassal Bécs és Budapest között

A csallóközi hosszútávfutó a 13-as rajtszámot viselve viaskodott a kilométerekkel, az időjárás okozta nehézségekkel a három fővárost összekötő útvonalon. „Számomra nagy megtiszteltetést jelentett, hogy a verseny főszervezője, jó barátom, Frank Tibor éppen nekem ajánlotta fel a tizenhármast. Ő ugyanis a 13-as rajtszám örökös viselője a Bécs–Budapest szupermaratonon. Nem vagyok babonás, ezért bátran vállaltam. Ezúttal is beigazolódott, hogy ezen az erőpróbán a lelkiismeretes felkészülés, a jó erő- és idegállapot a siker záloga” – fogalmazott az ízig-vérig sportember, aki közreadta, hol jégesőben, hol verőfényes napsütésben, olykor pedig szélviharban teljesítette az első napra kijelölt 91 km-es távot. Megtudtuk, Pozsonyban nem várták a családtagok, barátok. A Hviezdoslav téren csupán a szlovákiai szervezőbizottság főnöke, Asványi László üdvözölte, aki megszívlelendő tanáccsal is szolgált. „Arra kért, gazdálkodjak erőmmel okosan. Nem az egyéni rekordok megdöntésére, sokkal inkább a célba érkezésre kell összpontosítani. Ez volt, ez is maradt versenyzési stratégiám” – fogalmazott a vasakaratú vásárúti.

Őrzőangyal kerékpáron

Másnap a pozsonyi Nemzeti Színház elől rajtolt el a mezőny, a dunacsúnyi váltóponttól Győrig már kísérője is volt a csallóközi versenyzőnek. „Nejem kerékpáron kísért el a Rába-parti megyeszékhelyig. Ezen a napon több kilométeren keresztül szülőföldem, a Csallóköz talaját érintette a lábam. Bősön nemcsak a masszőröm, hanem szponzoraim is vártak. Támogatóim, ők hatan voltak, jelenlétükkel kifejezésre jutatták, hogy nem csupán anyagiakkal, hanem az együvé tartozás szívet melengető érzésével is képesek megajándékozni – emlékezett vissza elérzékenyülve a bősi epizódra Bögi Sándor, aki elmondta, a magányos futó számára a legnagyobb kihívást az egyedüllét torkot szorongató érzésének leküzdése jelenti. – A nagymenőknek kísérőik vannak. Egy plusz fő részvételi díja 85 ezer forint. Ezt a fényűzést én – félprofiként – nem engedhettem meg magamnak” – avatott be minket a rajttal kapcsolatos részletekbe.

Rajt előtti dilemma

A Győr és Tata közti 64 km-es szakaszon olykor napsugarak cirógatták a futók arcát. „Rendkívül kockázatos dolog reggel a rajt előtti percekben eldönteni, hogy milyen felszerelésben vágjak neki a távnak. Kísérő híján nem tudok verseny közben cipőt cserélni, a csuromvizes melegítő helyett atlétanadrágot, rövid ujjú pólót magamra húzni. Csak a célba futás után kerül kezembe útipoggyászom, melyet autóbuszok szállítanak az egyik célállomásról a másikra” – értesültünk a napi többórás futás sikerét nagyban befolyásoló tényezőről.

Használt az edzőtáborozás

A hegyi menők előretörését hozta a negyedik versenynap, melyen Tata és Budakeszi között zajlott a küzdelem a kilométerekkel, valamint a tekintélyt parancsoló szintkülönbséggel. „Javamra vált, hogy nyáron egy hetes magaslati edzőtáborozáson vettem részt, szponzori pénzekből. Krpáčovo környékén róttam a kilométereket, ami jó hatással volt a negyedik szakasz problémáktól mentes leküzdésére. Természetesen olykor engem is kínok gyötörtek, főleg gyomorgörcsök jelentkeztek időről időre. Ez annak tudható be, hogy mire a váltóhelyekre, frissítőállomásokra értem, a meleg tea, táplálék-kiegészítők helyett csupán hideg ásványvíz várta a lassabb tempóban haladókat. Ebben a majdhogynem önkívületi állapotban is azt hajtogattam magamban: nem okozhatok csalódást azoknak, akik megbíztak bennem, anyagiakkal támogatták a nagy kalandon való újbóli részvételemet” – mondta kínjairól a hosszútávfutás csallóközi apostola.

Hajrá, Dunaszerdahely!

Az utolsó napon a klasszikus félmaraton volt műsoron. A versenyen kívüli jelentkezők is rajthoz állhattak. „Éppen ők voltak azok, akiket kerülgetni, előzni kellett, akik miatt gyakran kellett iramot váltani. A magyar főváros utcáin futva gyakran hallottam, hogy a nézők Hajrá, Dunaszerdahely bekiabálással buzdítanak. A futómezemen ugyanis a Dunaszerdahely–Dunajská Streda felirat virított. Csallóközi vagyok, dunaszerdahelyi gyökerekkel. Szponzoraim zöme is a Csallóköz szívében él és vállalkozik. A városi hivatal támogatását is élveztem. Ezért döntöttem úgy, hogy a szupermaratonra a járási székhely képviselőjeként jelentkezem. A Hősök terén felállított célkapuba érve nagy kő esett le a szívemről. Teljesítettem az elvárásokat, javítottam tavalyi helyezésemen, időeredményemen. Most már jöhet a spartatlon” – fejezte be visszaemlékezését az újabb nagy kihívás megszellőztetésével Bögi Sándor.