Rák Róbert, a nyitraiak játékosa nem panaszkodhat – csapata tíz fordulót követően vezeti a II. labdarúgóliga mezőnyét, ő maga pedig tíz találattal a góllövőlista élén áll.
„Bíztam benne, hogy a tavalyi sikeres szezon után az idei még sikeresebb lesz.
Titkon reménykedett a sikerben
„Bíztam benne, hogy a tavalyi sikeres szezon után az idei még sikeresebb lesz. Hangosan ezt persze senki nem mondta ki, sem én, sem a klubvezetés, de titkon reménykedtem” – emlékszik vissza idény eleji terveire a futballista, aki a jó eredmények titkát a klub működésében látja. „Mindenki a lehető legtöbbet nyújtja, beleértve a játékosokat, edzőket, vezetőket.”
A nyitrai gárda sokak szerint szebb focit játszik, mint az élvonalbeli együttesek. „Valóban a technikás futball képviselői vagyunk – helyesel Rák –, de ezt kellő agresszivitással párosítjuk. Igyekszünk már a kapuja előtt megállítani az ellenfelet. Az egész pályás letámadás általában meghozza az eredményt.”
Rák Róbert tehetségét a múltban sem vitatta senki, a gólok mégis elmaradtak. „Sérülések is akadályoztak, de a fő okot nem ebben látom. Régebben az edzők mindig a szélen játszattak, s jó, ha meccsenként két-három labdát kaptam. Márpedig labdával a lábamon vagyok igazán veszélyes, a kötött poszton nem tudtam kibontakozni. Most hivatalosan a csatárok közé soroltak be, de valójában szabad játékos vagyok, ha kell, hátulról indítom az akciókat” – avat be a listavezető nyitrai együttes taktikájába a rimaszombati nevelésű játékos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.