<p>Ismét neves sztárok részvételével tartanak teniszgálát a szlovák fővárosban, a rendezvényre december 17-én kerül sor a Nemzeti Teniszközpontban.</p>
Sztárok lépnek fel Pozsonyban
A Tennis Classic névre hallgató gálát másodszor rendezik meg, fellép Michael Stich és Goran Ivanisevic, a rendezvény fő attrakciójának számító páros mérkőzésen pedig hosszú idő után fog teniszütőt a kezébe Miloš Mečíř, aki Karol Kučera társaként Henri Leconte és Manszur Bahrami ellen játszik majd.
A gála kezdési időpontja hét óra, a jegyek 25-40 euróba kerülnek majd, az érdeklődők hétfőtől juthatnak belépőhöz. Az esemény a tervek szerint két, két és fél óra hosszan tart majd. Stich és Ivanisevic csatája két nyert játszmáig tart, a párosok nyolc győztes szettig játszanak. A szervezők különösen sokat várnak Leconte és Bahrami kettősétől, akik híresek arról, hogy nagyon látványos módon teniszeznek. „Ismert közönségszórakoztatók, biztos vagyok benne, hogy a nézők megtalálják a számításaikat“ - jelentette ki Roman Šmotlák, az esemény főszervezője.
A két hazai sztár, Mečíř és Kučera is vonzó attrakciónak számít, egyikük sem lépett fel az utóbbi pár évben hazai közönség előtt. Mečíř az edzősködés mellett aktívan szinte nem is teniszezik, míg Kučera évente egy-két bemutató mérkőzést vállal, azokat is külföldön.
A tavalyi rendezvényen Pete Sampras és Dominik Hrbatý csapott össze - a szervezők remélik, hogy évente el tudnak hozni egy-két aktuális sztárt vagy teniszlegendát a pozsonyi közönség elé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.