Zsinórban negyedszer szenvedett vereséget az ŠTK Fluminense Šamorín, amelytől ezúttal a szerény képességű Podbrezová B húzta be a három pontot a II. labdarúgóliga 5. fordulójában.A vendég zólyombrézói juniorok 90 perc alatt mindössze kétszer jutottak el a hazaiak kapuja elé. A 23.
Szomorú pomléi szombat
Zsinórban negyedszer szenvedett vereséget az ŠTK Fluminense Šamorín, amelytől ezúttal a szerény képességű Podbrezová B húzta be a három pontot a II. labdarúgóliga 5. fordulójában.
A vendég zólyombrézói juniorok 90 perc alatt mindössze kétszer jutottak el a hazaiak kapuja elé. A 23. percben szöglethez jutottak, és az immár hagyományosan elmélázó védők mellett Kuc a hálóba fejelt – 0:1. Nem sokkal a lefújás előtt pedig Garaj közeli lövését Hajdúch bravúrral hárította. Ezeken kívül a vendégek sündisznóállásba vonultak, és legtöbbször különösebb gond nélkül verték vissza a somorjaiak sablonos támadásait és céltalan beívelgetéseit.
A közép-szlovákiai fiatalok mindössze háromszor kerültek vészhelyzetbe: az első fél óra végén Juliao lövését Lipčák a gólvonalról kézzel ütötte ki, amit a partjelző is jelzett, de a bíró nagy felzúdulást kiváltva, továbbot intett. Néhány perccel később Fuják éles beadását Pančík az ötösről az égbe lőtte. A kétségbeesett véghajrában pedig Sabler fejelt ugyancsak közelről fölé. A felső-csallóközi kék-fehérek végig hajtottak, sokat futottak, de hiányzott a tudatos összjáték, ráadásul a dél-amerikai idegenlégiósok gyakori öncélú cselezgetéseikkel megtörték a lendületet. Mikka Lönnström szerint védencei még nem szoktak össze, idő kell, amíg az együttes beérik. Csakhogy ilyen rossz idénykezdés és főleg a valamirevaló taktikai elemeket és szinte minden elképzelést nélkülöző somorjai vergődés miatt a hazai szurkolók körében fogytán a türelem a hazaiak edzőjével szemben, amire talán már a brazil tulajdonosok is felfigyelnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.