Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben

Szoboszlai Dominik

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.

„Nagyon jó érzés, de ez is csak egy cél volt. Egy lépcsőfok az életemben, a karrieremben” – mondta az M4 Sportnak a 24 éves futballista, aki felidézte az idény számára legemlékezetesebb pillanatát is. – „Nem tudok kiemelni egyetlen dolgot, de talán a Tottenham Hotspur elleni meccs, amikor bajnokok lettünk. Abban volt egy átütőerő, hogy megcsináltuk és pontot tettünk az i-re”.

Szoboszlai szerint leírhatatlan volt a bajnoki címet követő utcai parádé, azt át kell élni. Azt reméli, minél több magyarnak megadatik majd ez és elárulta, hogy az ünneplésen is sok magyar volt, ezért is tudott elkapni egy zászlót, amit feldobtak hozzá.

„Lehetne jobb is. Sosem vagyok megelégedve magammal, de rajta vagyok, hogy a következő szezon még jobb legyen” – fogalmazott saját teljesítményéről a középpályás, aki csapata idényét is értékelte. – „A Premier League hamar eldőlt, nincs hozzászokva az ember, hogy négy héttel a vége előtt bajnok lesz. Sajnos a PSG ellen nem sikerült a továbbjutás a Bajnokok Ligájában és a Ligakupa döntőjében is kikaptunk a Newcastle Unitedtől. De örülünk, mert öt év után nyertünk a Premier League-ben és 35 év után tudtuk ezt rendesen megünnepelni.”

Szoboszlai azt elismerte, hogy „nagyon jó lesz kipihenni ezt az idényt”, éppen ezért a Liverpool következő szezonjáról nem akart beszélni, mert most szeretné élvezni a mindennapjait, a szabadságát. Hozzátette: egyelőre a magánéletétől is függ, hogy mikor kell visszamennie a klubjához, amivel kislánya közelgő születésére utalt.

„Belsős információkból kicsit hamarabb tudtam” – mondta honfitársa, a kapus Pécsi Ármin Liverpoolba igazolásáról Szoboszlai. – „Nagyon örülök neki. Jó példa ez a magyar fiataloknak. Tudja, miért jön ide, felépíti magát, bármiben számíthat rám, a többit pedig megoldja maga.”

A válogatott kapcsán kifejtette, a szeptemberben rajtoló vb-selejtezőkre nézve hasznos volt az előző két felkészülési meccs, mert mindkettőből tanultak. A svédek elleni 2–0-s hazai vereség és az azerbajdzsáni 2–1-es siker is megmutatta szerinte, miben kell fejlődniük, mire kell jobban odafigyelni.

„Nagyon sok munka áll előttünk. A vb-részvételt nem adják ingyen, mert egy csoportban vagyunk Portugáliával, amely megnyerte a Nemzetek Ligáját. Ha reálisan nézzük a dolgokat, papíron azért a portugálok jóval erősebbek, mint mi. Az írekkel szoros versenyfutás lehet a pótselejtezőt érő második helyért, de az örményeket sem szabad lenézni, mert láthattuk, Azerbajdzsánnal is megszenvedtünk” – beszélt a közelgő vb-selejtezőkről a nemzeti együttes kapitánya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?