Szoboszlai: az elmúlt időszak nem volt egyszerű

Szoboszlai Dominik

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója reméli, hogy jobb idők következnek a pályafutásában.

A magyar középpályás télen igazolt a Salzburgtól a német Bundesligába, de új csapatában még egyetlen mérkőzést sem játszhatott, mert makacs szeméremcsont-gyulladással bajlódott. A sérülés miatt a jelenleg zajló Európa-bajnokságról is lemaradt, de most a Sport Bildnek azt mondta: nagyon reméli, hogy az új szezonban már játszhat és jó teljesítményt fog nyújtani.

"Továbbra is lépésről lépésre haladok a száz százalék felé, és amilyen gyorsan csak lehet, szeretnék teljesen felépülni" - nyilatkozott Szoboszlai a német lap szerdai számában.

"Az elmúlt időszak nem volt egyszerű, sem fizikailag, sem mentálisan. Először is azt kellett elfogadnom, hogy hosszú időt kell kihagynom" - tette hozzá.

A 20 éves Szoboszlaiért januárban mintegy 22 millió eurót fizetett a lipcsei klub, amely időközben aztán sérülése ellenére meglepetésre egy évvel még meg is hosszabbította a szerződését, amely így most 2026. június 30-ig szól.

A futballista úgy fogalmazott, a lehető legjobban szeretne teljesíteni csapatával a bajnokságban és a kupában is.

"Az idei kupadöntő még kívülről is nagyszerű élmény volt. Szeretnék újra ott lenni és a elhódítani a trófeát a Lipcsével" - mondta Szoboszlai Dominik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?