Storck: „A szurkolókkal együtt akarom ünnepelni a kupagyőzelmet”

Storck sajtó

Történelmet írhatunk a kupa megnyerésével” – ezzel kezdte a bemutatkozását a labdarúgó Fortuna Ligában szereplő DAC csapatának új vezetőedzője, Bernd Storck. A német szakembert a dunaszerdahelyi klub a koronavírus-járványra való tekintettel egy online videókonferencián mutatta be.

Speciális helyzetben vagyunk, hiszen Bernd Storck a harmadik edzőnk a szezonban. Mindenképpen játszani szeretnénk, vannak céljaink is. A legnagyobb a kupában van, ahol a rózaehegyiekkel fogunk játszani, előbb otthon, majd idegenben, utána pedig remélhetőleg a döntőben a Slovan vagy aViOn ellen. A kupa megszerzése a legfőbb célunk a szezon hátralévő részében – szögezte le a sajtótájékoztató legelején Jan van Daele, a DAC sportigazgatója. – Egyúttal ki is kell használni ezt az időt arra, hogy Bernd Storck és a stábja beilleszkedjen. Nagyon szép életrajzzal érkezett hozzánk, sikeres volt Kazahsztánban, Magyarországon és Belgiumban is. Sok szép eredményt ért el. Sok szeretettel köszöntöm őt és stábját is, és remélem, együtt nagyon sikeresek leszünk!” – mondta Van Daele.

Jó napot kívánok! – köszönt magyarul is Bernd Storck a konferencián. – Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ebben a fantasztikus klubban. Nagyon sokat beszélgettünk a tulajdonos úrral és a sportigazgatóval is. A fő célunk, hogy minél előbb közelebb kerüljünk az előttünk álló klubokhoz. 17 pontra vagyunk az első helyezett Slovantól, bízom benne, hogy minél előbb sikerül ebből a különbségből lefaragni. Fantasztikus körülményeket találtam itt, a szurkolók szintén csodálatos hangulatot tudnak teremteni. Az infrastruktúra is fontos volt a számomra, fantasztikus lehetőségeket nyújt a klub. Minden játékos ilyen csapatban akar játszani, minden adott, hogy a játékosok csak a labdarúgók koncentráljanak.

Azt Storck is elismerte, hogy a játékosok nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen rövid időn belül ő a harmadik edző. „Ráadásul nem tudjuk, hogy két hét múlva biztosan elkezdődik-e a bajnokság, nem tudjuk, hogy szurkolókkal vagy azok nélkül. És ugye láttuk, hogy Németországban, mennyire specifikus helyzet ez, és mennyire nehéz a játékosoknak úgy játszani, hogy nincsenek stadionokban a szurkolók.”

Történelmet írni

A német szakember azt is elmondta, hogy mit tart az elsődleges feladatának. „A fő célom, hogy jól felkészítsem a játékosokat. Minél előbb átadni a saját filozófiámat, hogy minél előbb sikeresek legyünk, és örömet tudjunk szerezni a szurkolóknak. Előttünk van öt bajnoki mérkőzés és a kupa, amiben, ahogy a játékosoknak is mondtam, történelmet írhatnak. Remélem, sikerül hozzásegíteni a csapatot ahhoz, hogy a szurkolókkal együtt ünnepelhessük a kupagyőzelmet.

Storck elárulta, hogy a hétfői napon már volt két edzése a csapattal, és hogy azok a játékosok, akikkel már dolgozott együtt a magyar válogatottban, könnyebben vették át tőle azokat az elemeket, amiket védekezésben és támadásban vár a labdarúgóitól. A DAC keretében három olyan játékos is van, Kalmár Zsolt, Vida Máté és Németh Krisztián, akiket már ismert az 57 éves edző.

Számomra nagyon fontos, hogy mi kontrolláljuk a játékot, a labdát. A labda minél többet fusson a játékosok között. Hogy a labdarúgók magabiztosak legyenek, és tudják, mi a feladatuk a pályán, védekezésben és támadásban egyaránt. Azt szeretném, hogy ezt minél előbb átvigyem a csapatba, és minél előbb láthassam a pályán. Amikor nálunk van a labda, a játékosoknak tudniuk kell, hogyan juthatnak el leggyorsabban az ellenfél kapujához. A nézők is azt szeretnék látni, hogy támadófocit játsszunk, sok helyzetet alakítsunk ki, és gólokat szerezzünk.”

Storck egy mondattal az is elárulta, hogy a sportigazgatóval már abban is megegyezett, hogy a jövőben tapasztalt, de nem öreg játékosokra van szüksége a csapatnak.

A német szakember nagyon sok videót megnézett a DAC-cal kapcsolatban, látta, hogy nem csak a meccs alatt, de már előtte is remek a hangulat, nagyon csodálatos légkör uralkodik a stadionban. Éppen ezért igen sajnálja, hogy a járvány miatt nézők nem lehetnek bent a stadionban. De bízik benne, hogy a szurkolók minél előbb visszatérhetnek, és ők lesznek a 12. játékos, akik segítségével megtudják nyerni a meccseket.

Kružliak és Čmelík

Az elmúlt pár nap igencsak mozgalmas volt a DAC háza táján, hiszen előbb Dominik Kružliakkal kapcsolatban röppentek fel olyan hírek, miszerint az angol Everton és az olasz Atalanta is érdeklődik a fiatal hátvéd iránt, majd Lukáš Čmelíket érték ittas vezetésen a rendőrök, vérében állítólag 1,5 ezrelékes alkoholszintet mértek.

Jan van Daele cáfolta, hogy Kružliak iránt érdeklődnének az olaszok vagy az angolok: „Beszéltem Kružliak ügynökével, és kiderült, hogy ez egy három évvel ezelőtti cikk fordítása, ekkor játszott a Ružomberok az Evertonnal, ekkor merült fel ez a pletyka, vagyis most semmi alapja nincs.” Čmelíkkel kapcsolatban azonban már nem volt ennyira bőbeszédű a sportigazgató, kijelentette, hogy ez a sajtótájékoztató Bernd Storckról szól, és nem az ilyen hírekről. Azt azonban hozzátette, hogy Čmelík szerződése június 30-án jár le a csapatnál.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?