Az Inter egy BL-trófeával sikeressé varázsolná a szezonját
Stílusok csatája a BL-döntőben – a PSG vagy az Inter nevet a végén?

Szombat este 21.00-kor a müncheni Allianz Arénában rendezik meg a 2024/25-ös labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, ahol a Paris Saint-Germain és az Internazionale csap össze a legrangosabb európai klubtrófeáért.
A szezon elején valószínűleg nagyon kevesen számítottak PSG–Inter döntőre a BL-ben, de az ősszel még döcögő párizsiak nagyszerű formába kerültek tavasszal, sorozatban három angol klubot (Liverpool, Aston Villa, Arsenal) ütöttek ki a kieséses szakaszban, míg az Inter számára főleg a Barcelona elleni, 13 gólos elődöntős párharc volt emlékezetes.
Az új PSG-korszak
A PSG először hódíthatja el a serleget, míg az Inter negyedik alkalommal ülhet fel Európa trónjára. A párizsi klub hosszú évek óta áhítja a Bajnokok Ligája-győzelmet, és míg a Messi, Neymar és Mbappé fémjelezte csapat nem ért fel a csúcsra, most Luis Enrique vezetésével egy új megközelítést alkalmazva került közel céljához.
A korábbi sztárigazolások helyett a hangsúly a fiatal tehetségekre és a csapategységre került. Ousmane Dembélé 21 gólt szerzett a szezonban, a télen igazolt Hvicsa Kvarachelia tökéletesen bevált, a kapuban pedig Donnarumma ihletett formában véd.
Inter: vissza a csúcsra
Az Internazionale három év alatt másodszor jutott be a döntőbe, és célja, hogy feledtesse a 2023-as, Manchester City elleni, isztambuli vereséget. Simone Inzaghi együttese a klasszikus olasz taktikai fegyelmet ötvözi a támadó hatékonysággal. A csapat minden egyes kieséses mérkőzésén legalább két gólt szerzett, ami csak kevés csapatnak sikerült a történelemben.
A milánói kék-feketék sokkal gazdagabb döntős múltra tekintenek vissza, mint a párizsiak: az Inter eddig a Real Madridot, a Benficát és a Bayern Münchent legyőzve szerezte meg BL-serlegeit, míg a Celtic, az Ajax és a Manchester City ellen vesztesen hagyta el a pályát.
Inzaghiék motivációja adott. Az olasz bajnoki aranyéremért folytatott harcot elbukták a Napolival szemben, az Olasz Kupában a városi riválistól kaptak ki a négy között, így a BL az egyetlen esélyük, hogy trófeával zárják a szezont.
Esélyek és érdekességek
Az Opta szuperszámítógépe szerint a PSG 53,6%-os eséllyel nyeri meg a döntőt. Érdekesség, hogy ez lesz a negyedik, Münchenben játszott BL-döntő, és az eddigi győztesek között akad egy francia is: 1993-ban a Marseille az olimpiai stadionban győzte le az AC Milant. A francia csapatok közül eddig csak a Marseille nyert nagy trófeát, a PSG mellett a Reims, a Saint-Étienne és a Monaco is a döntőt elveszítők sorát gyarapítja.
Hogy a két csapat egymás elleni mérlege mit sugall, azt lehetetlen megmondani, ugyanis a PSG és az Inter még sosem csapott össze egymással.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.