Sok komáromi helyzet, 1:0-ás KFC-siker

komáromi focisták
Komárom |

A II. labdarúgóliga 8. forduló-jában a bajnokságban eddig rapszodikusan szereplő komáromi KFC a hétvégén keleti riválisát, a Partizán Bardejovot győzte le 1:0-ra, az utolsó percig izgalmas mérkőzésen. 

A pontszerzés a komáromiak számára létfontosságú volt, mivel a hetedik forduló után a kiesési zóna közelében, a 11. helyen álltak. A csapatok a KFC győzelme után helyet cseréltek a tabellán. 

A kezdőrúgás után a Duna-partiak voltak aktívabbak, ami a 6. percben meg is hozta gyümölcsét. A felezővonal közeléből Domonkos indította meredek labdával a jól helyezkedő Maticsot, aki egy remek csellel becsapta védőjét, és jobbal pontosan megcélozta a bal alsó sarkot – 1:0. 

A korai vezetés Miroslav Karhan legénységét még jobban lendületbe hozta, aminek következtében a komáromiak eldönthették volna a mérkőzés sorsát már az első félidőben. Ez azonban nem sikerült, és az utolsó sípszóig nem dőlt el a mérkőzés sorsa. 

A 2020/21-es évadban hazai pályán első alkalommal pályára lépő Matics pontos labdákkal látta el a KFC támadóit. A 10. percben a nagy lendületben érkező Doktorík elé gurított, aki 22 méterről hatalmas bombával ijesztette meg a későbbiekben végig remekül védő bártfai kapust, Čikošt, de a labda elzúgott a léc felett. A 18. és 20.percben Domonkos növelhette volna a komáromiak előnyét, de az első esetben Čikoš hárított, a másodikban pedig a hazaiak középpályása 12 méterről, a mérkőzés legnagyobb ziccerét kihagyva fölé durrantott. Az első félidő utolsó negyedórájában a bártfaiak is vezettek néhány veszélyes támadást, de két gólveszélyes helyzetüket elpuskázták. A 40. percben a vendégek egy gyors hazai támadásban Tóthot rántották le. A megítélt szabadrúgást Matics mesterien ívelte be középre a felfutó Popovics fejére, aki a kapu fölé fejelt. 

A szünet után a második félidő is komáromi támadásokkal folytatódott. Az első gólszerzési lehetőség egy bal oldali támadás után a 49. percben következett, amikor a második félidőben beállt Pinte jó cselek után ívelte be a labdát középre, de labdáját Tóth Gábor háttal a kapunak Čikoš kezébe emelte. Három perccel később a komáromiak hatodik szögleténél, amelyet Matics ívelt be balról, a hazaiak négyese, Saláta Kornél a bal felső sarokra fejelte, de Čikoš megint nagy bravúrral a léc fölé tolta a vinklibe tartó labdát. A második félidő második negyedórájában a Duna-partiak nyomása egyre erősödött, de a tizenhatos közelében többször is túlkombinálták a támadásaikat, s kapura lövés helyett sokszor feleslegesen passzolgattak, amit a vendégek védői rendre megállítottak. 

A bártfaiak az utolsó negyedórában látható egyenlítési offenzívába kezdtek. Nagy elszántsággal támadtak, s háromszor is gólveszélyt teremtettek Leckéši kapuja közelében. A vendégek vehemens támadásai következtében a komáromiaknak nagyobb lehetőségük nyílt megszerezni a biztos győzelmet jelentő második gólt is, ami végül nem sikerült a bártfai kapus remek védései, illetve az elpuskázott gólhelyzetek következtében. A 83. percben egy bal oldali bedobás után Domonkos 30 méterről megeresztett erős, lapos lövése a bal kapufa tövéről vágódott vissza a mezőnybe, majd a 87. percben Pinte bal oldali éles lövését tenyerelte ki Čikoš a kapufa mellé. A helyzetek jobb kihasználásával a komáromiak győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?