Serie A – Gian Piero Gasperini lett az AS Roma vezetőedzője

Gian Piero Gasperini

Az Atalantától kilenc év után távozott Gian Piero Gasperini lett az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A 67 éves szakvezető szerződése három idényre szól. A fővárosiak az előző szezont a november közepén kinevezett Claudio Ranieri irányításával az ötödik helyen zárták az élvonalban, így a következő évadban az Európa-ligában szerepelhetnek. Ranieri a jövőben szakmai tanácsadóként tevékenykedik az AS Románál.

Gasperini már februárban bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést Bergamóban, ahol tavaly megnyerte az Európa-ligát. Korábban a Crotone, a Genoa, az Internazionale és a Palermo együttesét is irányította, de sehol nem volt olyan sikeres, mint az Atalantánál, ahol négyszer lett bronzérmes a Serie A-ban.

Az AS Roma 2022-ben megnyerte a Konferencia-ligát, 2023-ban döntős volt az Európa-ligában, jövőre pedig szeretne visszakerülni a Bajnokok Ligájába, amelyben legutóbb 2019-ben szerepelhetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?