Sergio Péreznek pozitív lett a koronavírustesztje, nem versenyezhet a Brit Nagydíjon

Sergio Pérez

Sergio Péreznek, a Forma 1-es Racing Point csapat pilótájának pozitív lett a koronavírustesztje, így nem szerepelhet a hétvégi Brit Nagydíjon.

A mexikói versenyzőről csütörtök délután azt közölték, hogy tesztjének eredménye bizonytalan eredményt hozott, ezért nem vett részt a silverstone-i viadal hivatalos sajtótájékoztatóján, és újra tesztelték. A Nemzetközi Automobil Szövetség aztán este bejelentette, hogy az újabb teszt szerint Pérez elkapta a vírust, így az előírásoknak megfelelően karanténba került, és nem indulhat ezen a héten a viadalon.

A Racing Point - melynek központja éppen Silverstone-ban van - korábban azt közölte, hogy pilótája a legutóbbi futam óta nem volt pályán és hazájába sem látogatott.

A versenyen helyettese a belga Stoffel Vandoorne vagy a szintén mexikói Esteban Gutierrez lehet. Mindkét pilótának van F1-es tapasztalata.

Sergio Pérez július 19-én, a Magyar Nagydíjon a hetedik helyen végzett, az idei vb-sorozatból eddig megrendezett három futamon - a thaiföldi Alexander Albonhoz (Red Bull) hasonlóan - 22 pontot szerzett, ezzel a hatodik helyen áll a pontversenyben.

Vasárnap Silverstone-ban a vb negyedik futamát rendezik meg, ahol jövő hét végén az ötödik versenyre is sor kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?