Rövidpályás úszó Eb – Késely Ajna negyedik 800 méter gyorson

Késely Ajna

Késely Ajna a negyedik helyen végzett a 800 méteres gyorsúszás pénteki döntőjében a lengyelországi Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon.

A 24 éves magyar versenyző, aki 2019-ben Glasgow-ban második, két évvel ezelőtt Otopeniben pedig harmadik volt ebben a számban, a csütörtöki előfutamban 8:20.66 perces idővel a negyedik helyet szerezte meg összesítésben.

Késely a 6-os pályán készülődött, a rajtot némi hanghiba miatt késéssel lőtték el. Ahogyan arra számítani lehetett, a két aranyesélyes, a német Isabel Gose és az olasz Simona Quadarella diktálta az élen a tempót, Késely a negyedik-ötödik helyen tempózott, a táv felénél két másodpercre volt a harmadik, szintén német Maya Wernertől.

Hatszáz méterhez érve Késely megfelezte ezt a különbséget, közte és Werner között dőlt el a bronz sorsa, a német azonban jobban bírta a hajrát.

Késely 8:15.77 perces idővel csapott célba, a számot Gose nyerte 8:01.90-nel.

„Tudtam, hogy Maya erős lesz, ez már látszódott a négyszázas versenyén. Ahonnan feljöttem, nagyon boldog vagyok ezzel az időeredménnyel, egy meggy lett volna a hab tetején, ha még érmet is szerzek” 

– nyilatkozta az MTI-nek Késely, aki sérüléséből nemrég tért vissza.

„Ezerötszázon valószínűleg Gose nem indul, ott nagyobb esélyem van arra, hogy a dobogó közelébe érjek, ezért most megpróbálom minél jobban kipihenni, hogy holnapra összeszedjem magamat” 

– tette hozzá a magyar úszó.

Eredmények:

női 800 m gyors, Európa-bajnok:

Isabel Gose (Németország) 8:01.90 perc
2. Simona Quadarella (Olaszország) 8:03.00
3. Maya Werner (Németország) 8:14.41
4. KÉSELY AJNA 8:15.77

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?