Rövidpályás úszó-Eb - A férfi vegyesváltó ezüst-, Késely bronzérmet nyert a zárónapon

Rövidpályás úszó-Eb

A 4x50 méteres férfi vegyesváltó ezüst-, Késely Ajna 400 gyorson pedig bronzérmet szerzett vasárnap a Glasgow-ban rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokság zárónapján.

A döntőkben elsőként a 18 éves Késely volt érdekelt, ő a délelőtti előfutamból egyéni legjobbjától (4:00.66) elmaradva, 4:02.54 perccel, a második legjobb idővel került az esti fináléba, ahol akár honfitársa, Kapás Boglárka is ott lehetett volna, de a szám címvédője hiába úszta a negyedik időt, úgy döntött, hogy a következő hetek sűrű programja miatt visszalép. A döntőben a 7-es pályán úszó Isabel Marie Gose kezdett a legnagyobb lendülettel, Késely a táv felénél a harmadik volt. A németre 300-nál "érkezett meg" a magyar versenyző és az olasz Simona Quadarella. Utóbbi végül minimális előnnyel nyerte a futamot, Késely pedig a harmadik lett. 4:00.04 perces idővel csapott a célba - három századdal lemaradva a második helyről -, s ezzel ötödik érmét szerezte felnőtt világversenyen. Tavaly, ugyancsak Glasgow-ban, a nagymedencés Európa-bajnokságon állhatott három alkalommal a dobogón.

"Várnom kell még arra, hogy itt a felnőtt mezőnyben ki tudjak teljesedni. Ez volt az első teljes évem ebben a korosztályban, Hosszú Katinkából tudok nagyon sok erőt meríteni, hiszen ő a pályafutása közepén került a csúcsra, én lehet, hogy az ifik között megálltam a helyemet, de még idő kell ahhoz, hogy a felnőttek között is így legyen" - nyilatkozta Késely az MTI-nek úgy, mintha - ahogyan ő fogalmazott - nyolcadik lett volna, mert a célja az aranyérem megszerzése volt.

Bohus Richárd, egy hajszállal, egész pontosan egyetlen századdal maradt le a fináléról 50 méter háton, melynek elődöntőjében 23.43 másodperces országos csúcsot úszott.

A 26 éves versenyző a viadal zárószámában, a férfiak 4x50 méteres vegyesváltók döntőjében - ahová a magyar egység délelőtt 1:32.83 perces országos rekorddal jutott - aztán további egy századot javított ezen az időn, majd Horváth Dávid a mell után hetediknek váltott. Az 50 pillangón ezüstérmes Szabó Szebasztián a hatodik helyre jött fel, végül az 50 gyors bronzérmese, Lobanovszkij Maxim óriási úszással a második helyre hozta fel a csapatot, amely 1:32.10-zel újabb országos csúcsot állított fel.

A magyar váltások álomszerűen sikerültek, Szabó 0.07, Lobanovszkij pedig 0.02 másodperces reakcióidővel ugrott a medencébe, utóbbi 20.27-es utolsó 50 métere pedig több mint fél másodperccel volt jobb, mint az utána következő leggyorsabb versenyzőnek a mezőnyben.

A futam után még percekig nem hirdettek győztest, végül a finneket, a németeket és a norvégokat is kizárták. A számot az oroszok nyerték.

"Mi Maximmal Győrben együtt úszunk, így nekünk megvan a váltásunk, de így együtt nem gyakoroltuk, ráadásul versenyen minden más. Kihoztuk magunkból a legjobbat" - mondta Szabó Szebasztián.

"Ezt az ezüstöt ő nyerte meg nekünk" - mondta Bohus Lobanovszkijról, aki angolul közbevágva szerényen úgy fogalmazott, hogy nem voltak mellette olyan gyors sprinterek, ezért tudta megelőzni a mezőnyt. Az orosz származású úszó külön kiemelte, hogy ebben a sikerben óriási szerepe van Gennagyij Tureckij szakmai munkájának is.

Szabó hozzátette, csak egy rövid ideig aggódtak, miközben a zsűri percekig tanácskozott a kizárásokról, ugyanis az M4 Sport kommentátorállásában ülő Petrov Iván megsúgta nekik, hogy "nincs gond".

A magyar küldöttség így tizenegy éremmel zárta a 25 méteres medencében rendezett kontinensviadalt: Hosszú Katinka négy számban (400, 200, 100 vegyes, 200 pillangó) diadalmaskodott, Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen második, 200 pillangón harmadik lett, Késely Ajna 800 gyorson második, 400-on a harmadik helyen végzett, Lobanovszkij Maxim 50 méter gyorson zárt a harmadik helyen, míg Szabó Szebasztián 50 méter pillangón nyert ezüstöt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?