Diósgyőr. Példátlan események történtek a Diósgyőr–Győr mérkőzésen. Reszeli Soós István, a Győr vezetőedzője, akit a diósgyőri szurkolók felelőssé tettek a helyi futball kft. akkori csődjéért, a biztonságiak javaslatára már az első félidőben elhagyta a stadiont, majd szünet után – ugyancsak javallatra – a várost is.
Reszeli Soóst okolják
A pálya szélén eközben már több hazai fanatikus tartózkodott, és a lefújást követően üldözőbe vették a győri futballistákat. A Rába-partiak közül többen életveszélyben érezték magukat, közülük különösen Vincze Gábor és Vincze Ottó keveredett összetűzésbe az ultrákkal.
A játékosokat a rendezők nagy nehezen tudták csak az öltözőfolyosóra kísérni, majd a vendégcsapat küldöttsége több mint két órát töltött az öltözőben mire elindulhatott a busz Győr felé. Ám még így is további egy órába telt mire elérték az autópályát, míg a DVTK stadionja körül továbbra is forrtak az indulatok. A szurkolók közül 6 embert állítottak elő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.