Rajtol a szlovákiai U21-es foci-EB – a jövő sztárjai Dunaszerdahelyen is ott lesznek

U21 euro

Szerdán kezdődik a szlovákiai U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság, a torna négy meccsének Dunaszerdahely ad otthont. Az ország történetének egyik legnagyobb sporteseményén a szlovák válogatott is részt vesz, amely számára bravúrt jelentene a csoportból való továbbjutás.

Ez a harmadik alkalom, hogy az U21-es kontinenstornát 16 csapat részvételével rendezik, de Szlovákia az első ország, amely ilyen létszám mellett egyedül vállalkozott a házigazda szerepére.

Nyolc városban

Nyolc város nyolc stadionjában kerül sor az összecsapásokra, mindegyik csoporton két város osztozik. A Szlovákiát is magában foglaló A csoport küzdelmei Pozsonyban és Nagyszombatban zajlanak, a B csoporté Dunaszerdahelyen és Nyitrán, a C-é Zsolnán és Trencsénben, a D-é pedig Kassán és Eperjesen.

Dunaszerdahelyen három csoportmérkőzésre és egy negyeddöntőre kerül sor, a sorsolás szeszélye folytán mindháromszor a csehek lépnek pályára a Csallóközben, sorrendben a címvédő angolok, a németek és a szlovénok ellen.

A döntőt június 28-án Pozsonyban rendezik.

Érdekes

Csoportbeosztás

A csoport (Pozsony és Nagyszombat): Szlovákia, Spanyolország, Olaszország, Románia

B csoport (Dunaszerdahely és Nyitra): Csehország, Anglia, Németország, Szlovénia

C csoport (Zsolna és Trencsén): Portugália, Franciaország, Lengyelország, Georgia

D csoport (Kassa és Eperjes): Finnország, Hollandia, Ukrajna, Dánia

A csoportok első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

Esélyesek és sztárok

A fogadóirodák jellemzően a spanyolokat tartják a torna legnagyobb esélyesének. Az ibériaiak keretében ott van például a Barcelona párosa, Pablo Torre és Gerard Martín, valamint több olyan játékos, aki idén rendszeresen pályára lépett a La Ligában. Őket az angolok követik, akiknek névsorából nem hiányzik többek között Quansah és Elliott (mindketten Liverpool), valamint a friss dortmundi igazolás Jobe Bellingham sem. A bukmékerek szerint a végső győzelemre még a németeknek és a franciáknak van reális esélye, míg az erősorrend végén jellemzően a szlovénok és a georgiaiak állnak.

A tornán kétségkívül ott lesznek a futball leendő csillagai – csak érdekességképp, az elmúlt 25 évben olyan játékosokat választottak az U21-es tornák legjobbjának, mint Petr Čech (2002), Juan Mata (2011) vagy a friss BL-győztes Fabián Ruiz (2019), két éve pedig a Newcastle jelenlegi kiválósága, Anthony Gordon érdemelte ki a címet.

A mértékadó transfermakt.com szerint a tornán részt vevő játékosok közül az angol Ethan Nwaneri (Arsenal, 55 millió euró) számít a legértékesebbnek, őt a portugál Quenda (Sporting, 45 millió) és a francia Lukeba (RB Leipzig, 40 millió) követi.

Meddig juthatnak a szlovákok? 

A házigazda szlovák válogatottnak a spanyolok és az olaszok mellett reálisan nézve kevés esélye van a negyeddöntőre, de Jaroslav Kentoš legénysége nem fog megijedni a saját árnyékától. Fiatal koruk ellenére idén Obert (Cagliari) és Suslov (Verona) a Serie A-ban, míg Javorček a Kiellel a Bundesligában gyűjtött értékes játékperceket, Marcelli pedig BL-t játszott a Slovannal. Több más játékos is sikeres szezont tudhat maga mögött, Nebyla a Jablonec, Rigo az Ostrava, Mário Sauer pedig a Žilina húzóembere volt, utóbbit már le is igazolta a francia élvonalbeli Toulouse. A keret többsége abszolút játékban van, a legnagyobb kakukk-tojás talán a középpályás Martin Šviderský, aki idén csak az Almería B-ben, azaz a spanyol negyedosztályban lépett pályára.

Érdekes

A szlovákok kerete

Kapusok: Belko (Žilina), Frühwald (Bohemians), Danko (Podbrezová)

Hátvédek: Javorček (Slavia Praha), Obert (Cagliari), Šikula (B. Bystrica), Jakubko (Košice), Kopásek (Žilina), Mielke (Podbrezová), Ujlaky (Trnava), Gaži (Skalica)

Középpályások: Nebyla (Jablonec), Šviderský (Almería), M. Sauer (Toulouse), Gajdoš (Trenčín), Rigo (Ostrava), Hollý (Jablonec)

Támadók: Kaprálik (Žilina), Čerepkai (Košice), Marcelli (Slovan), Jambor (Žilina), Suslov (Verona), L. Sauer (Breda)

A szlovákok komolyan vették a felkészülést, márciusban a németekkel (0:1) és a franciákkal (0:4) is összecsaptak. Az egy héttel ezelőtti főpróbán 2:2-t játszottak a szlovénok ellen, de az eredményre nem igazán lehetnek büszkék: Szlovénia már a 30. percben emberhátrányba került, de a szlovákok az utolsó negyedórában így is elherdálták 2:0-s előnyüket.

„Nincsenek konkrét elvárásaim, mit szeretnénk elérni a csapattal. Minden meccsre felkészültünk, minden ellenfelünkre megalkottuk a stratégiánkat. Jó játékkal sikeresek lehetünk” 

– fogalmazott Jaroslav Kentoš szövetségi kapitány, aki érezhetően semmilyen nyomást nem akar játékosaira helyezni. Csapata ma 18 órakor Pozsonyban Spanyolországgal, 14-én Nagyszombatban (21.00) Olaszországgal, majd 17-én, szintén Pozsonyban (21.00) Romániával mérkőzik meg.

Suslov

A szervezés

„Nagy öröm számunkra, hogy mind a nyolc rendező város tudatosította a torna fontosságát és megtette az erőfeszítéseket a cél érdekében. Fontosnak tartottuk a focin kívüli programokat is, hiszen Kassára például ötezer finn szurkoló készül, akiknek lehetőségeket akarunk kínálni a szabadnapokra”

 – nyilatkozta Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke.

A dunaszerdahelyi MOL Arénában a cseh–angol (június 12., 21.00) és a cseh–német (június 15., 21.00) mérkőzéseket is jó eséllyel telt ház előtt rendezik, kedden délután mindkét meccsre csak pár száz jegy maradt. Dunaszerdahelyen a meccsnapokon forgalomkorlátozással kell számolni a Sport utcában, a Gyurcsó István utcában és a Vásártéren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?