Premier League – Slot még nem tudja, Kerkez kezdeni fog-e a Wolverhampton ellen

Arne Slot

Arne Slot, a címvédő Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője még nem tudja, hogy Kerkez Milosra a kezdőcsapatban számít-e szombaton a sereghajtó Wolverhampton Wanderers elleni angol bajnoki mérkőzésen.

A holland tréner az együttes keddi sajtótájékoztatóján a magyar válogatott hátvédről elmondta, hogy bár az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson pihentette, Kerkez így is nehezen bírta végig a múlt hétvégi bajnokit.

„Én is láttam, hogy voltak problémái, meglátjuk, mi történik szombatig, mert addig még sok idő van” 

– mondta Slot a magyar játékosról, aki végigjátszotta a Liverpool legutóbbi három bajnokiját.

A holland szakember hozzátette, nem lepte meg Kerkez állapota, ugyanis nagy terhelésnek vannak kitéve a labdarúgói, ráadásul sok a sérült is a csapatban.

A tabellán ötödik Liverpool másik magyar játékosa, Szoboszlai Dominik biztosan nem lép pályára a Wolverhampton ellen, ugyanis legutóbb megkapta ötödik sárga lapját, ami automatikus egymeccses eltiltást jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?