Premier League – MU-siker a városi rangadón

Manchester United Manchester City

A Manchester United 2–0-ra megnyerte a City elleni városi rangadót az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.

Az MU új vezetőedzővel, a kedden kinevezett Michael Carrickkel vágott neki a hátralévő 17 körnek. A klubbal játékosként egyebek mellett öt bajnoki aranyérmet, Bajnokok Ligája-, Európa-liga- és FA Kupa-címet nyerő szakember korábban volt már megbízott edző a csapatnál, s most az idény végéig szól a szerződése.

Jól indult számára az együttműködés, csapata magabiztos győzelmet aratott. Már az első félidőben volt két meg nem adott gólja a Manchester Unitednek, majd a másodikban két érvényes találatot is szerzett, a végére pedig jutott még egy újabb, a VAR-által szabálytalannak minősített gól.

A találkozó előtt hetedik helyen álló United a múlt héten kiesett az FA-kupából, a Ligakupában sincs már versenyben, vagyis létszükséglet lenne számára, hogy a Bajnokok Ligája-indulást jelentő első négy helyen végezzen, de legrosszabb esetben az ötödiken, ami Európa-liga-szereplést jelentene a következő idényben. Szombati sikerével jelenleg éppen negyedik, míg a City maradt a második helyen, ugyanakkor a forduló további mérkőzései eredményének függvényében mindkét együttes hátrébb csúszhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?