Pirlo lett Sarri utóda a Juventusnál

Andrea Pirlo

Korábbi játékosa, Andrea Pirlo lett a Juventus futballcsapatának új vezetőedzője.

A 41 esztendős olaszt alig néhány órával azután nevezték ki a torinói alakulat élére, és kötöttek vele két évre szóló szerződést, hogy menesztették Maurizio Sarrit, a Juvét tavaly nyár óta irányító 61 éves szakvezetőt, miután a gárda péntek este búcsúra kényszerült a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Sarri elküldésére és a tréneri cserére annak ellenére kerített sort villámgyorsan a torinói klubvezetés, hogy hazai bajnoki címét megvédve sorozatban kilencedszer lett aranyérmes a Serie A-ban a Juventus, a BL-mérlegben pedig hat győzelem és egy döntetlen mellett egyetlen vereség szerepelt, igaz, az olasz kupa júniusi döntőjében ugyanakkor alulmaradt a gárda a Napolival szemben.

Pirlo a Juve Serie C-ben szereplő U23-as csapatának edzőjeként tíz napja állt ismét korábbi klubjánál szolgálatba, de meccsen még nem irányította a fiatalok együttesét. Az irányítókészsége alapján játékoskorában Maestróként becézett, 116-szoros válogatott Pirlo a nemzeti csapattal 2006-ban világbajnokságot nyert. A Serie A-ban, s a Bajnokok Ligájában is kétszer az AC Milannal végzett az élen, míg a Juventusszal 2011 és 2015 között négy bajnoki címet zsebelt be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?