Pavel Nedvěd: döntőt érdemeltünk volna

„Azonnal éreztem, hogy nem tudom folytatni a játékot. Mintha egy tűt szúrtak volna a térdembe, olyasmi volt. Lépni sem tudtam” – mondta a csapatkapitány Nedvěd. ReutersPorto. Ilyen nincs! – gondolhatta Pavel Nedvěd, a csehek aranylabdás futballistája. Ezúttal sem adatott meg számára, hogy fináléban játsszon. Tavaly tavasszal a Bajnokok Ligájában döntőig vitte a Juventust, de sárga lapjai miatt ott már nem léphetett pályára. Az Európa-bajnokság elődöntőjében pedig már az első félidőben megsérült, és csapata végül kikapott a görögöktől.

Az elődöntő 40. percében sérülés miatt elhagyta a pályát. Mire gondolt közben?

Leírhatatlan fájdalmat éreztem. Kétségbeesett és tehetetlen voltam, és legszívesebben üvöltöttem volna. Pedig addig jól éreztem magam a pályán, az első félóra után kezdtem belelendülni, és olyan érzésem volt, hogy részemről ez egy remek meccs lesz. Aztán a kispadon ülve csak abban reménykedhettem, hogy a fiúk helyettem is megmutatják a görögöknek, ki a jobb.

De végül nem mutatták meg. Pályafutása legnagyobb csalódása ez?

A legnagyobbak egyike.

Elmúlik majd egyszer?

Nagyon remélem. Azt hiszem, minden idők legszebb cseh fociját játszottuk ezen az Eb-n. A döntőbe jutást feltétlenül megérdemeltük volna.

Sikerként könyvelhető el az, hogy a legjobb négy közé kerültek?

Odahaza mindenki arra számított, hogy legyőzzük a görögöket. A meccs előtt mi is azt terveztük, hogy folytatni fogjuk jó sorozatunkat. Úgyhogy a csalódás azért elég nagy mindenkiben.

A bronzérem sem ad okot az ünneplésre?

Ünneplés? Senkinek sincs kedve ünnepelni ezek után. Sőt... bánatunkban inkább leisszuk magunkat. A tréfát félretéve: kielemezzük majd ezt a meccset is, talán egy korsó sör mellett. A szezonnak vége, mindenki szabadságra megy, de előtte még rendezünk egy közös vacsorát.

Az edző azt mondta az öltözőben, hogy mindenkire egyformán büszke. Csapatkapitányként ugyanezt mondja majd a többieknek?

Nem hiszem, hogy a fociról fogok beszélni velük. Elsősorban azt szeretném megköszönni nekik, ahogy a pályán kívül viselkedtek. Azt, hogy itt mindenki baráti viszonyban volt a másikkal. Ez volt a legfontosabb. Sok mindent megéltem már eddigi pályafutásom alatt, de olyan összetartást, mint amilyen ezt a mai cseh válogatottat jellemezte, még sehol sem tapasztaltam. Azt hiszem, erre fogok a legszívesebben emlékezni.