Lausanne. Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének bejelentett hivatalos sorrendje szerint Párizs, New York, Moszkva, London és Madrid maradt versenyben a 2012-es nyári ötkarikás játékokra pályázók közül. Kilenc város kandidált, a NOB egyhangú szavazással ezt szűkítette most öt jelentkezőre. A XXX.
Öt város csatározhat
Lausanne. Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének bejelentett hivatalos sorrendje szerint Párizs, New York, Moszkva, London és Madrid maradt versenyben a 2012-es nyári ötkarikás játékokra pályázók közül. Kilenc város kandidált, a NOB egyhangú szavazással ezt szűkítette most öt jelentkezőre. A XXX. nyári olimpiára Lipcse, Isztambul, Havanna és Rio de Janeiro is beadta pályázatát, most ők kiestek a lehetséges rendezők sorából. A NOB 2005. július 6-án Szingapúrban dönt arról, melyik város adhat otthont a nyolc év múlva esedékes olimpiának. Az öt kandidálónak 500-500 ezer dollárt kell befizetnie. Korábban Budapest is tervezte, hogy pályázik a 2012-es játékokra, de erre nem került sor. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.