Sport
- TASR/AP-felvétel

Öngól döntött a két koreai válogatott tokiói mérkőzésén

MTI

2017. december 12. 14:51

Tokió | A Koreai Köztársaság öngóllal 1-0-ra nyert kedden a Koreai NDK ellen Tokióban, a Kelet-ázsiai Kupa négyes döntőjének második fordulójában.

"Különleges mérkőzés volt ez számunkra, úgy a játékosoknak, mint az országnak" - mondta az észak-koreai válogatott norvég szövetségi kapitánya, Jorn Andersen. A szakember hozzátette: futballistái a találkozó első harminc percében idegesen és rosszul játszottak.

A mérkőzést elődöntő egyetlen találat a 64. percben, az észak-koreai Ri Jong Cshol (Ri Yong-Chol) öngóljából született. A dél-koreaiak négy ponttal a második, az észak-koreaiak pont nélkül a negyedik helyen várják a körmérkőzéses esemény szombati zárófordulóját.

A torna négyes döntőjére a selejtező második szakaszában győztes észak-koreai játékosok csak rendkívüli vízummal utazhattak Japánba. A rendező szövetség ennek apropóján örömét fejezte ki, közleményükben pedig utaltak arra, hogy a "sport a politika felett áll".

A Kelet-ázsiai Kupát 2003-tól kétévente rendezik meg. Az ázsiai sorozatban címvédő, világbajnoki résztvevő dél-koreai válogatott három sikerével (2003, 2008, 2015) csúcstartónak számít.

Önnek ajánljuk