Berlin. A Német Labdarúgó Szövetség elkészítette a június 30-án véget ért koreai-japán közös rendezésű világbajnokság elszámolását, amely minimális nyereséget sem hozott. – A kiadásaink és a bevételeink egyaránt 8,5 millióra rúgnak, így ugyanott tartunk, ahol a vb előtt – mondta Bernd Pfaff igazgató.
Nullszaldós a világbajnokság
Berlin. A Német Labdarúgó Szövetség elkészítette a június 30-án véget ért koreai-japán közös rendezésű világbajnokság elszámolását, amely minimális nyereséget sem hozott. – A kiadásaink és a bevételeink egyaránt 8,5 millióra rúgnak, így ugyanott tartunk, ahol a vb előtt – mondta Bernd Pfaff igazgató. Az ezüstérmes gárda minden játékosa – még a végig kispadon ülő Ricken, Lehmann és Butt is – 71 600 eurót kapott. Ugyanennyi ütötte a markát Rudi Völler szövetségi kapitánynak és a stáb többi tagjának is. A selejtezők során egyébként a futballisták – attól függően, hogy hány mérkőzésen szerepeltek – akár 128 ezerrel is gazdagodhattak. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.