Női kézi BL: Címvédésre készül az ETO

GyőriAudiETOKC

Szombaton a két elődöntővel veszi kezdetét a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője, amelyen a Győri Audi ETO KC a hetedik sikeréért száll harcba.

A papírforma szerint a Rába-parti csapatnak van a legnagyobb esélye a győzelemre, ám mind a négy résztvevőnek megvannak azok az erős pontjai, amelyekkel meglepni ugyan nem fogják aktuális ellenfelüket, de egy mérkőzésen felülmúlhatják erősebbnek vélt riválisukat.

Döntő tényezők

A címvédő Győr az idei szezonban elsősorban remek védekezésének köszönheti, hogy a legerősebb csapatnak tartják. 

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) oldalán megjelent statisztikák szerint 50 támadásonként mindössze 22,8 gólt kapnak, ami a legjobb mutató a négy közé jutott csapatok közül. 

A statisztika további fontos eleme a kapusteljesítmény, amelyben Sandra Toft 36,2 százalékos, Hatadou Sako pedig 34,9 százalékos hatékonysággal az idei BL-sorozat legjobb öt kapusa között van.

Amivel már több problémája lehet Per Johansson vezetőedzőnek, az a támadások befejezése. Fontos lesz, hogy a ma 15 órakor kezdődő, Esbjerg elleni elődöntőben a házi gólkirály, Dione Housheer, valamint Estelle Nze Minko és Bruna de Paula hogyan kapja el a fonalat. A szurkolók pedig sokat várnak a csapat két magyar szélsőjétől, Győri-Lukács Viktóriától és Fodor Csengétől is.

Női kézilabda Bajnokok Ligája

Budapesti négyes döntő, program

Szombat, elődöntők

15.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán)
18.00: Metz HB (francia)–Odense HB (dán)

Vasárnap, helyosztók:

15.00: a 3. helyért
18.00: döntő

A dánok egyébként éppen kiváló támadójátékukban, elsősorban Henny Reistadban bízhatnak. A sorozat góllövőlistáját toronymagasan, 139 góllal vezető átlövő szerepe kulcsfontosságú lesz az Esbjerg számára. Rajta kívül jó kapusteljesítményük és sokszor ugyan hullámzó, de alapjában véve kemény védekezésük okozhat nehéz pillanatokat az ETO-nak.

A két csapat tavaly az elődöntőben találkozott egymással, akkor jó kezdés után visszaesett a dánok teljesítménye, de megszorongatták a zöld-fehéreket és csak 24:23-ra kaptak ki. Idén a csoportkörben hazai pályán két, idegenben hat góllal nyertek a győriek. 

Kilenc egymás elleni meccsük mindegyikét a Győr nyerte.

Csak az ETO rutinos

A másik ágon a három magyart, Szemerey Zsófit, Szöllősi-Schatzl Nadine-t és Vámos Petrát a soraiban tudó Metz Handball a negyeddöntőben a Ferencvárost kiejtő Odense csapatával találkozik.

A franciák bombaformában vannak, legutóbb egy éve a BL bronzmeccsén szenvedtek vereséget az Esbjergtől. Ezt követően egy döntetlennel kezdték a Bajnokok Ligája idei szezonját, majd utána az európai színtéren, a bajnokságban és a kupában is csak győzelmet jegyeztek a nevük mellé.

Legnagyobb erősségük a gyorsaságuk, valamint Szemerey kiváló büntetővédési hatékonyságát (36,8 százalék) is kiemelte az EHF. 

A magyar válogatott játékosa mégis csak második számú kapusnak számít Cléopatre Darleux mögött. 

Van azonban egy nagy hiányzójuk, hiszen Laura Flippes gyermeket vár, így ő már nem lesz ott az elődöntőben.

Az Odense a leghatékonyabb a támadások gólra váltásában (28,3 gól 50 támadásonként), ám a védekezésük nem túl acélos, így a papírforma szerint a Metznek kéne bejutnia a fináléba.

A négyesből a Győr az egyetlen, amely már megnyerte a Bajnokok Ligáját, ám éppen az ő 16 meccses veretlenségi rekordjuk van most veszélyben. A Metz ugyanis sorozatban 15 győzelemmel utazott Budapestre, és ha sikerülne aranyéremmel zárniuk, megdöntenék az aktuális magyar bajnok csúcsát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?