Nincsenek rejtélyek az életében

Ibolya néni. Olyan öreg vagyok, hogy bőven belefér.

A múltidéző könyvekben legtöbbször Ibiként emlegetik.

Ha úgy tetszik, nyugodtan használhatja.

Már olimpiai lázban él? Ibolya nénit mivel szólítja meg 2004-ben az olimpia?

Nagyon szeretném, ha mi, magyarok sokat nyernénk, jó helyezéseket érnénk el. Ez sokunknak a kívánsága és a reménye. Majd meglátjuk, hogy mi lesz.

Mennyire van jelen hétköznapjaiban a nagy esemény közeledte?

Nagyon kíváncsi vagyok, és szorítok a mieinknek. Azt hiszem, mindnyájan. Az izgalom csak a versenyek idején érkezik.

Ez négyévenként jelentkezik?

Igen. Érdekes módon nagyon gyakran előjönnek a régi élmények is. Mindig több és több emlék tárul elém. Szinte magam előtt látom a berlini olimpiai versenyt, ahogy a többiekkel együtt szurkolunk, ugrálunk, s nézzük, hogy a másik leveri-e vagy átviszi a lécet.

És minek örültek?

Na mit gondol?

Hát hogy leveri a másik a lécet. Azt hittem: a múlt század harmincas éveiben még más volt a szokás, netán egymásnak is szurkoltak.

Egyedül voltam kint magyar atlétanőként Berlinben. És sikerült megnyernem a magasugrást. Harmincban, tizenöt évesen léptem be a Nemzeti Torna Egyletbe, ahol harmincháromig tornáztam. Megalakult az atlétikai szakosztály, és átmentem, mert kiskoromtól kezdve ugrálni szerettem. Ott kezdtem a magasugrást. De még talán korábban is. Emlékszem, nyolc-kilenc éves lehettem, amikor nővéremmel nagynénéméknél nyaraltunk. Alkonyatkor kicsit leeresztették a közeli teniszpályán a hálót, és én azt ugráltam át. Tulajdonképpen már akkor elkezdtem.

Ha éppen nem a sport köti le a figyelmét, akkor mivel múlatja az időt?

A családomnak szentelem. Férjem meghalt. Lányommal élek, van két unokám és egy dédunokám. Néha meg visszapergetem magamban az egykori eseményeket. Van mire gondolni.

Mi szórakoztatja?

Mi mást tehetnék az én koromban: olvasok, tévét nézek, rádiót hallgatok. Beszélgetek a rokonokkal, szomszédokkal. Ez vált általános elfoglaltságommá.

Korelnöke az anyaországban élő magyar olimpiai bajnokoknak. Valamilyen kötelességgel jár ez, netán előjogokat kínál?

Nem használok ki semmit. Örülünk, hogy élünk, hogy valamikor sikereket értünk el. És kész.

Hosszú életében a közvetlen versenyszerű sportolás rövidke hét évet töltött ki. De hatalmas csúcsok rejlenek benne. Sorra ostromolhatnánk a legmaga-sabbakat...

Egészen pontosan 1933-tól 1938-ig versenyeztem, és 149 centiről 164-re vittem fel a magyar magasugró csúcsot. Utóbbi Európa-rekord volt. Megnyertem az olimpiát és az Eb-t.

Sportolóként tehát nem volt harcban a kudarcokkal. Életét is ennyi siker övezte?

Jó volt a házasságom, jók a gyerekeim. Ami kellett, mindig megkerestük. Nem voltunk nagyigényűek. Elégedett lehetek, szolgált az egészségem is. Két éve azonban volt egy súlyos gyomorműtétem, azóta nem tudok rendbe jönni.

A hetvenes évektől 1993-ig jóformán semmit sem lehetett hallani Csák Ibolyáról, legalábbis a könyvek fehér foltként kezelik ezt az időszakot. Mellőzték? Netán mellékvágányra állította az akkori rendszer: Önként vállalta a visszahúzódást?

Akkor már nem versenyeztem. Korábban sem szerettem a népszerűséget, nagyon jól éreztem magam anélkül is. Megtettem, amit tudtam, így volt boldog az életem. Mindegyik felvetett kérdésére nemmel kell válaszolnom.

Később, 1993-tól azonban reflektorfénybe került. Ritkán van olyan sporttársadalmi esemény, amelyre ne hívnák meg. Mi történt?

Nem tudom az okát. De az olimpiai bajnokok korelnökeként többször szólítanak meg, az tény.

Menjünk vissza 1935-be. Akkor eltűnt az atlétikai pályáról. Férjhez ment, majd Hűvösvölgyön titokban készült a versenyekre, hogy a következő évben az olimpiai címig vigye. Legalább is erről ír a sportirodalom. Ez valóban így történt?

Erről én is olvastam, és nevettem magamban. Kicsit mérges voltam, hogyan lehet ilyen hülyeséget leírni. Nem tűnhettem el, mert ha valaki egy évre eltűnik, akkor nem mehet ki az olimpiára. Annyira szerettem a sportot, hogy nem tudtam volna hátat fordítani neki. Férjem egy szóval sem mondta, hogy hagyjam abba. Addig is minden versenyt megnyertem, hát miért hagytam volna abba? Télen az ember nem megy ki a pályára edzeni, bent készül. Én is ezt tettem. Nem kiabáltam, gyertek, nézzetek meg, hanem csöndben gyakoroltam.

Berlinban páratlan izgalmak közepette nyert.

Csak hárman vittük át a 160-at a 19 indulóból. Két centivel emelték a lécet, mind a hárman levertük. El kellett dönteni a sorrendet. Egy újabb ugrással. Éppen készülődtünk, de jött egy eredményhirdetés, megvártuk. A pihenés jót tett nekem. Utolsónak ugrottam.

Sorsolták a sorrendet?

Maradt az eredeti. Ilyen szempontból is szerencsém volt. Ellenfeleim leverték, én meg nekimentem, és nagy nyugalommal átvittem. Mi, magyarok meg harmadikok lettünk az ötvennégy nemzetből, tíz arannyal. Ez a kis Magyarország. Nem nagy dolog?

Azt is olvastam, hogy a berlini verseny közben salakot gyúrt a kezében. Segítette ez valamiben?

Honnan vettem volna salakot? Kaparjam össze a pályán?

Miért? Nem így volt? Kitalálták a történetírók?

Újságírói fogás.

Állítólag amíg ideges volt – s ezt Ibolya néni sem tagadja – a berlini versenyen, addig kezében volt a salak, de a 162 centi fölötti szétugrásban már nem.

Nem volt a kezemben salak. Tán ezért sikerült volna?

Ez is kitaláció?

Erre nem emlékszem, de elképzelhetetlennek tartom, hogy így történt. Ezt még én sem olvastam. Ezen csak tényleg nevetni tudok.

Mit őriz napjainkig berlini diadalából?

Ha behunyom a szemem, megjelenik az olimpiai stadion, és látom az ugrásomat. A többiekét nem, csak az enyémet. De valójában a versenykörülmények tárulnak elém. Igen, látom a győztes ugrást is, csak emlegetni kell.

Csodálatos! Éppen most vitte át a 162 centit...

Pontosan.

Arról is írnak, hogy hazaérkezése után elhúzták a nótáját. Örömében el is énekelte?

Nem. Már a pályaudvaron is hatalmas volt a fogadtatás. Rengeteg ember volt a Hősök terén is. Éljeneztek! Egyszer csak megláttam a férjemet. Aznap volt az egyéves házassági évfordulónk. A kordonnál álló rendőr észrevette, hogy potyognak a könnyeim. Megkérdezte, mit lehet egy olimpiai bajnoknak sírni. Elmondtam az okot, ő pedig beengedte hozzám a férjemet. Hatalmas pirosrózsa-csokrot kaptam tőle. Sajnos, hazafelé jövet elveszett.

A korabeli lapok azt írták, hogy versenyzőként ruganyossága és szép ollózótechnikája keltett feltűnést. Később, az életben már egyikre sem volt szüksége?

Nem. Az ollózótechnikát és az olimpiai bajnokságot Balog Lajos mérnöknek köszönhetem. Távolugróként angol bajnokságot is nyert. Nagyon szerette az atlétikát, s egyszer kijött egy versenyre, amelyen nem volt magasugrás. Mi, lányok azonban felállítottuk a mércét, hadd ugráljuk egy kicsit. Odajött hozzánk, magyarázni kezdett, meghosszabbította a rohamomat, s később ő lett az edzőm is. Stílusomat, mindent neki köszönhetek. Meg a szerencsének.

NÉVJEGYKÁRTYA

NÉV: Kádár Jánosné Csák Ibolya

SZÜLTETT 1915. január 6., Budapest

CSALÁDI ÁLLAPOTA: özvegy

KLUBJA: NTE

VERSENYZŐI CSÚCSOK: mindössze hétéves atlétikai pályafutása alatt olimpiai bajnok (1936 Berlin 160 cm – szétugrásban 162 cm), Európa-bajnok (1938 Bécs 164 cm – Európa-csúcs és 23 évig érvényes magyar rekord volt), kilencszeres magyar bajnok, kétszer távolugrásban is nyert

PÁLYAFUTÁSA UTÁN: 1936-1970 telefonközpont-kezelő a fővárosi Pénzjegynyomdában, 1970-1990 írnok egy orvosi rendelőben, 1990 óta nyugdíjas