Pozsony. Telt házra számítanak a szervezők a szombati ST Extraliga–Tipsport Extraliga jégkoronggálán, amit az a tény is igazolni látszik, hogy az elmúlt héten már több mint 5100 jegyet adtak el.
NHL-es hangulatban
Pozsony. Telt házra számítanak a szervezők a szombati ST Extraliga–Tipsport Extraliga jégkoronggálán, amit az a tény is igazolni látszik, hogy az elmúlt héten már több mint 5100 jegyet adtak el. Másodszor kerül sor a cseh és szlovák jégkorongliga válogatottjainak összecsapására, tavaly Pardubicében a hazaiak győztek, Cígerék idén szeretnének visszavágni. „Minden a tervek szerint halad, egyik játékos sem jelezte, hogy nem tudna eljönni, bízom benne, a nézők izgalmas és érdekes összecsapást láthatnak majd” – mondta Roland Osvald, az Arena Servis munkatársa. A hokirajongók és autogramvadászok először pénteken találkozhatnak kedvenceikkel, akik a Nemzeti Színház (Hviezdoslav tér) előtt felállított jégpályán tartanak bemutatót. Itt főleg a fővárosi játékosok lesznek jelen, de a szervezők ígérete szerint a már Pozsonyba érkezett sztárok is találkoznak az érdeklődőkkel.
Szombaton a gála 14.00-kor kezdődik az egykori szövetségi liga legendáinak összecsapásával, Haščákék 3x15 percben szórakoztatják a nézőket. Ezt a két sztárcsapat közti versenyek követik, a játékosok büntetőlövésben, üldözésben és a legtávolabbra ütésben mérik össze tudásukat. Az NHL-es összecsapások látványvilágával párosuló játékosbemutató 16.40-kor indul, majd következik a várva várt összecsapás. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.