Neymar marad a PSG-ben

Neymar
Sao Paulo |

Neymar csütörtökön bejelentette, hogy továbbra is a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását.

"Folytatom, szerződésem van a PSG-vel. A kihívás miatt vagyok itt, ez nem változott meg a fejemben" - mondta a brazil támadó Sao Paulóban, a Fox Sports-nak adott interjúban. Hozzátette: szerinte csak a sajtó kapta fel azt a témát, hogy a Real Madridba igazolna Cristiano Ronaldo pótlására.

A 26 éves futballista kifejtette, továbbra is jó a viszonya a francia klub vezetőivel. Mint mondta, nagyon sikeres szezont vár, amelyben újabb trófeákat akar gyűjteni, szerinte erre minden esélyük megvan, mert a keret nagyon erős.

A brazilok vb-negyeddöntős búcsúja óta először nyilatkozó Neymar elárulta, gratulált klubtársának, Kylian Mbappénak, aki a francia válogatottal világbajnok lett, s megjegyezte, többször beszélt a vb legjobb fiatal játékosának választott csatárral a torna alatt. Azt is elárulta: még mindig szomorú, hogy a Selecaóval már a nyolc között kiesett a vb-n.

Neymar szót ejtett a PSG egyik nyári igazolásáról is, megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy csapatban futballozhat a Juventustól érkezett olasz kapussal, Gianluigi Buffonnal, akinek nemcsak pályafutását, hanem emberi kvalitásait is méltatta. Úgy vélte, a 2006-ban világbajnok hálóőr tapasztalata sokat segíthet a PSG-nek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?