Kisfalud. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának pontvadászatában közreműködő kis lélekszámú csallóközi település együttesét a folytatásban is Lépes György vezeti csatába. Érdekesnek találtuk, hogy a játékoskeret három tagja dologidőben külföldön tartózkodik.
Nevelni sokkal olcsóbb, mint pénzért vásárolni
Kisfalud. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának pontvadászatában közreműködő kis lélekszámú csallóközi település együttesét a folytatásban is Lépes György vezeti csatába. Érdekesnek találtuk, hogy a játékoskeret három tagja dologidőben külföldön tartózkodik. „Bogyai Krisztián bősi vendégjátéka befejeztével Ausztriába szerződött. Nagy Igor és Audi Adrián pedig az Egyesült Államokban vállalt rövidebb időre munkát. Rájuk az ősszel aligha számíthatok. Puha Ferenc a szomszédos mihályfaiakhoz készül. Pódafai vendégjátéka végeztével újfent velünk gyakorol Csonka Árpád, igazából új arcnak csupán a mihályfai Gyurkovics Norbert számít nálunk”– értesültünk a szakvezetőtől a keretben bekövetkezett változásokról. Kiderült, július 2-tól heti három edzéssel, tréningmeccsekkel készül a Lépes-legénység az új idényre. Az első akadályokat sikerrel vették, hiszen az abonyiakat 4:2-re, a szabadbattyányiakat 10:1-re, a bősieket pedig 2:1-re verték. Veretlenül abszolválták a mihályfaiak tornáját is, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy a rendes játékidőben döntetlennel zárult fináléban végül is 11-esekkel a vendéglátók diadalmaskodtak. „Úgymond hazai forrásból merítünk, nem állt még össze egy olyan versenyképes csapat, mely egy osztállyal feljebb is megállná a helyét. Nevelni ugyan időigényesebb, ám olcsóbb, mint kész játékosokat szerződtetni” – elemezte a kisfaludi csapatépítés jelenlegi fázisát, filozófiáját az ismert dél-szlovákiai tréner. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2004. 07.19.
Szakvezetők vándorúton
2004. 07.19.
Új elnöke van a KFC-nek
2004. 07.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.