A nemesócsai Cserepes Zoltán Eb-ezüstérmes lett Wroclawban

Cserepes Zoltán
Nemesócsa/Wroclaw |

Ezüstérmet hozott a wroclawi kyokushin karate Európa-bajnokságról a nemesócsai Cserepes Zoltán. A juniorok 65 kilós súlycsoportjában küzdötte fel magát a dobogó második fokára.

 

„Nagyon megérdemelt volt Zoli sikere. Tíz éve kitartóan dolgozott, hogy eljusson idáig. Kétszer bírói döntéssel ment tovább, döntetlen szagú csatákban a szabálytalan rúgásokat is bevető litván és ukrán ellenféllel szemben hozták ki győztesen. Az elődöntőben jobb volt magyar riválisa, de az utolsó pillanatban fejbe rúgással nyert a mi versenyzőnk. Következett a döntő, ahol újra fejrúgás döntött. Ezt azonban védencem kapta. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy földrészünk legrangosabb viadaláról van szó, ahova kijutni is már nagy dolog, mérkőzést nyerni még nagyobb, s dobogóra állni meg iszonyatosan nagy fegyvertény” – dicsérte védencét Markovics János klubelnök, a Szlovák Shinkyokushin Karateszervezet elnöke.

 

Kapcsolódó cikkünk

Fennállása óta ez volt a keszegfalvai Seishin Karateklub hatodik érme a kontinensviadalon. Három bronz társaságába érkezett a harmadik ezüst. A sort még 2004-ben Lencse Angelika nyitotta meg harmadik helyével.

Wroclawban 28 ország 400 karatékája között még további három versenyzője volt a csallóközi klubnak. Hupian Krisztina (nők, 65 kg) a nyolc között végzett. Előbb ötperces hosszabbítás után bírói döntéssel nyert román ellenfelével, majd hét perc kemény küzdelem után ugyanilyen döntéssel vesztett egy grúz világnagyság ellen. Szintén a nyolcban végzett Jakab Adrien (junior lányok, 65 kg), miután szabálytalan rúgásért leléptették ukrán ellenfelét, de már ő sem folytathatta. Markovics Ádám (junior fiúk, 80 kg) már az első menetben alulmaradt lengyel riválisával szemben, és kiesett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?