Nem veszi meg az állam a Nemzeti Futballstadiont

stadion

Nem veszi meg a szlovák állam a pozsonyi Nemzeti Futballstadiont Ivan Kmotríktól, és cégének, az NFŠ a.s.-nek az eddig megkapott juttatásokat is vissza kell fizetnie – jelentette be Štefan Holý miniszterelnök-helyettes.

A Holý vezette csoport a Slovan és a szlovák labdarúgó-válogatott által használt stadionnal kapcsolatban két szerződést vizsgált meg: az egyiket 2013-ban kötötték és a stadion megépítésének finanszírozásáról szólt, a másik, 2016-os pedig egy megegyezés arról, hogy a jövőben az állam megvásárolja a stadiont. 

„Mindkét szerződést többször is kiegészítették. Az átvilágítás után a következő javaslatot tettem a kormánynak: a 2013-as és a 2016-os szerződések szerintünk jogi szempontból abszolút érvénytelenek. Ezeknek a szerződéseknek nincsenek és nem is lesznek jogi következményeik. Mindkét szerződés teljesíthetetlen. Emellett azt javaslom a kormánynak, hogy tegyen büntetőfeljelentést, mivel alapos a gyanú, hogy a projekt során több esetben is törvénysértés történtˮ – fogalmazott Holý.

A Nemzeti Futballstadion építése 2016-ban kezdődött. Az állam magára vállalta a stadion nem kereskedelmi részének megvételét és a munka befejezését is, emellett 27,2 millió euróval támogatta az építést, amely összeget leszámították volna a stadion megvásárlásánál. Ezután egy kiegészítés szerint a vételi összeget 75,2 millió euróban maximalizálták, de 2018-ban, az építés utolsó fázisában kiderült, hogy újabb költségek merültek fel, így az újabb módosítás után már 98 447 000 euró volt a vételi díj.

Idén februárban az akkor iskolaügyi miniszter, Martina Lubyová azt mondta, az összeg azért emelkedett, mert az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szigorú előírásainak teljesítésénél extra költségek merültek fel, valamint a stadion és környékének biztonsága és a környék közlekedésének módosításai is szerepet játszottak benne.

Igor Matovič miniszterelnök a tegnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a nemzeti stadion egy régóta megoldatlan probléma. „Az előző kormány idejében különös szerződések köttettek, megörököltük tőlük ezt az ügyet. Mivel szeretnénk, ha felelősségteljes döntés születne, amit nem a politikai érzelmek irányítanak, felkértük a miniszterelnök-helyettest, hogy dolgozza ki a további menetrendet, vizsgáljon át minden ismert és ismeretlen körülményt és szerződést, amik alapján úgy történtek a dolgok, ahogy.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?