Sport

Nem jelentkezett a II. ligába a kassai Lokomotíva

A szombat éjféli határidőig nem adta be jelentkezését a II. labdarúgóliga 2019/2020-as idényére a kassai Lokomotíva.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

2019. június 18. 13:10

focilabda

Az előző szezonban 11. helyezett egyesületnél még nem tisztázott, hogy alacsonyabb szinten folytatják, vagy a teljes megszűnés vár rájuk.

„A társbefektető meggondolta magát, amit közvetlenül a határidő közölt velünk. Nem volt más választásunk. Meg kell várnunk a tulajdonost. Szerdán leülünk a játékosokkal és az utánpótlásedzőkkel megbeszélni, hogyan tovább. Remélem, megmentjük, amit lehet, és nem fog kellenünk szégyenkezni” – nyilatkozta klubja honlapjának Vladislav Zvara főmenedzser, aki szerint néhány hete még arról volt szó, hogy az új idényben a Fortuna Ligába való feljutás lesz a céljuk.

A versenykiírás értelmében a Lokomotíva helyett az első kieső, ebben az esetben a tőketerebesiek kaphatják meg a jogot a II. ligában maradásra. A Slavoj képviselői hajlanak erre, végső döntés szerdán várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Szlovákia készülődik a koronavírusra

Szlovákiában lassan csökken az antibiotikum-fogyasztás

g

Mi a fene történt a kastélyban?

Boženík

Róbert Boženík a Feyenoordé

Lenka Balkovičová

Egy szakértő átvizsgálta Marian Kočner és a Markíza könyvelését, váltókat nem talált

Tévhitek az influenzáról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.