Budapest. Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a kijelentette, hogy csapatával győzni mennek Zágrábba, a horvátok elleni szombati, első világbajnoki selejtezőre.
Nem félnek a magyarok
„Utolsó két felkészülési mérkőzésünkön, Németországban és Skóciában kifejezetten biztatóan játszottunk, de ez mit sem ér a soron következő két összecsapásra nézve. Azt tudni kell, hogy a horvátok a favoritok, de nyerni akarunk. Éppen ezért offenzívek leszünk, de csak amennyire a játék engedi” – mondta a német szakember.
A játékosként 150-szeres válogatott tréner nagyra tartja a riválist, s szerinte balszerencséje volt, hogy a portugáliai Európa-bajnokságon nem jutott tovább csoportjából. Hozzátette: félni nem kell, és bízik a sikerben.
„Babos Gábor addig nem lesz újra válogatott, amíg én vagyok a kapitány. A Feyenoord kapusa csak úgy vállalta volna a szereplést, ha ő az elsőszámú hálóőr. Ezek után nálam még második és harmadik számú sem lesz. Döntésemen csak akkor változtatok, ha Babos az egész csapattól és tőlem is bocsánatot kér” – tért ki a keret összetételének legérdekesebb pontjára Matthäus, aki sajnálattal közölte, hogy Polonkai Attilára sérülése miatt nem számíthat, így 22 fősre szűkült névsora. Apróbb sérüléssel bajlódik Szabics Imre, Torghelle Sándor, Tököli Attila, Gyepes Gábor és Tóth András is, de várhatóan szombatra mindannyian hadra foghatóak lesznek.
„A horvátok jobb erőkből állnak, de ezt csapatként ki tudjuk egyenlíteni, sőt felül is tudjuk múlni őket” – mondta Szabics Imre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.