„Néha kételkedem, tényleg én vagyok-e a vb-bronzérmes?” – interjú az Év sportolójával

Először került be a tíz legjobb közé az ankéton, és rögtön meg is nyerte azt. Milyen érzés?

Nagyon örülök a győzelemnek. Ez egy megvalósult álom, mert kis koromban mindig néztem a tévében a gálát, és mindig úgy gondoltam, szuper érzés lehet megnyerni az ankétot és az ország legjobb sportolójának lenni. Elhatároztam, hogy megpróbálom megvalósítani az álmomat, és ez most valósággá vált. Először a védelmi minisztérium ankétját nyertem meg, aztán az Év atlétája lettem, és most felléptem a legmagasabb lépcsőfokra.

Vélhetően nem kérdés, hogy élete legjobb szezonja volt a 2025-ös…

Ha visszagondolok rá, néha még most is lúdbőrös vagyok. Néha azon kapom magam, hogy kételkedem, tényleg én vagyok-e a vb-bronzérmes, hogy nem egy mese vagy egy álom-e mindez. Nagyszerű idény volt, az egészségi gondjaim utáni comebackkel. De nem állok meg, folytatom a munkát, és bízom a hasonló folytatásban. Persze azt is tudom, nem várhatom, hogy szüntelenül ekkora sikereket érjek el. Viszont ha ránézek majd a díjra otthon, eszembe fog jutni, hogy bármilyen akadály is kerül az utamba, megéri kitartóan, türelmesen követni az álmaimat.

Mi jelent többet az ön számára: az, hogy tavaly futott tíz országos csúcsot, vagy az Év sportolója-díj?

Ez nehéz kérdés… Az egyik rekordom, az 53 másodperc alatti 400 gát vb-bronzot ért nekem, ez hozta meg számomra az ankételsőséget is. Az a siker, amit a pályán futva elérek, a legfontosabb.

Matej Tóth után ön csak a második atléta, aki az Év sportolója lett. Belegondolt már ebbe?

Sokat jelent nekem, mert a világ szinte minden országában versenyszerűen atletizálnak; különösen a futószámokban nehéz jó eredményt elérni az óriási konkurencia miatt. Az én bronzom egy kisebbfajta csoda volt, mert meg tudtam előzni amerikai és jamaiacai futókat. Fiatalon meggyőződésem volt, hogy ők mindig jobbak lesznek nálam. Örülök, hogy az atlétika, a sportok királynője egyre láthatóbbá válik nálunk is.

Hitte volna a betegsége, sérülései idején, hogy ilyen eredményei lehetnek még?

Másfél éve, amikor csak szenvedtem, nem tudtam volna elképzelni, hogy valamennyi sportágat nézve én lehetnék a legjobb. Nagyon örülök, hogy nem adtam fel, nap nap után küzdöttem, megfogadtam az edzőm tanácsait, megbíztam a terveiben. Mindent beleadtam, ami a csövön kifér, és nagyon örülök, hogy ilyen módon térült meg a befektetett munka.

Ha már itt tartunk, meg is kezdte a felkészülést a következő szezonra. Az elképzelései szerint alakultak az elmúlt hetek?

Kéthetes edzőtáborban voltam Törökországban, majd két hétig Belgiumban készültem, ahol már voltak tréningjeim fedett csarnokban is, hogy lassan újra benne legyenek a lábamban az élesebb kanyarok. Legutóbb pedig Afrikában edzettem három hétig, ahol ugyan átestem egy kisebb betegségen, de erőnlétben, gyorsaságban is javultam. És legfőképpen elkezdtünk dolgozni rajta, hogy 15 helyett 14 lépést tegyek két gát között. Ez nagy kihívás számomra, és most először sikerült. Az időeredmények is azt mutatják, hogy jó úton járok.

A teljes 400 méteren próbálta a kevesebb lépést?

Fúha, akkor már én lennék az új világcsúcstartó. (nevet) Csak 100 méteren, két egymást követő szakaszon futottam így. Teljes távon talán majd csak versenyen fogom kipróbálni, de minden attól függ, mit mutatnak majd az edzések. Csak apránként lehet ezt megszokni, mert ez teljesen más stílusú futást követel meg tőlem. De már tudom, hogyan kell futnom, most már csak kellően be kell gyakorolni.

Arra felkészült, hogy a kiugró éve után most már elvárja majd a közvélemény az újabb jó eredményeket?

Fel kell majd dolgoznom, hogy lesz rajtam kisebb nyomás. Nekem fontos az, hogy bezárkózzam a buborékomba és ne oldjam azt, mit gondolnak rólam az emberek, mit várnak tőlem, hanem hogy arra összpontosítsak, amit befolyásolni tudok, arra, hogyan futom a versenyt. Sokszor én várok a legtöbbet magamtól, nagyobb nyomást pakolok magamra, mint a környezetem tenné. Az utóbbival az edzőm segítségével biztosan meg tudok birkózni.