Pozsony. Szombaton hatodik alkalommal adott otthont a fővárosi Elán sportcsarnok a fedett pályás atlétikai bajnokságnak. Négy szlovák csúcs született, az ország eddig egyetlen birminghami vb-indulója, Haborák könnyedén nyerte a súlylökést.
Négy szlovák csúcs született
Haborákon kívül Szlovákia még egy atlétát küldhet szintteljesítés nélkül a birminghami világbajnokságra. Gyakorlatilag négyen vannak versenyben ezért a helyért: a középtávfutó Roman Hanzel, a vágtázó Lucia Ivanová, a négyszázas Miriam Hrdličková és a gátas Miriam Bobková. Mindegyikük bajnoki címet nyert, de valamennyinek más-más az értéke.
Hrdličková (Slávia STU) elmaradt a csúcsjavítástól, így alig hívta fel magára a figyelmet.
Hanzel (Slávia UK) három számban is aranyérmes lett: váltóban, nyolcszázon és ezerötszázon. Utóbbi ideje (4:00,19) jelzi, kifuthatta magát a rövidebbik távon. Edzője, Asványi László a minap azt mondta: „Ha nem ér el a nevezésig 3:45 körüli időt, nincs értelme Angliába utazni.”
Ivanová a csúcsjavításra készül Somogyi Tibor felvételBobková (Slávia STU) már előfutamában remekül robogott, és 8,39 másodpercre javította a 60 m gát szlovák csúcsát. A dön-tőben már ezt nem tudta felülmúlni, ami láthatóan bosszantotta. Később nyugodtabban és mosolyogva mérlegelt: „Annak örülök, hogy 8,52-ről szorítottam le a csúcsot. Érzem, hogy formában vagyok, s most ennek megőrzésére törekszem, további időjavulással. A hét végén a cseh bajnokságon már a 8,35-öt is elérhetem.”
Mindenképpen a versenyidény legnagyobb felfedezettje Lucia Ivanová (Slávia UK), aki két év kihagyás után tavaly nyáron kezdett újra versenyezni. Mindkét vágtaszámban győzött, kétszázon szlovák csúccsal (23,81). Idén ez volt a harmadik hitelesíthető rekorderedménye (24,33 és 24,21 után). „Már azon töprengtem, hogy abbahagyom, amikor elkezdtem Maroš Molnárral dolgozni. Vártam, hogy 24 másodperc alá kerülök, a hatvan után már éreztem, meglesz a rekordidő.” A vb-kiküldetésért versenyben lévők közül szereplésével ő tett a legnagyobb lépést a nevezés megszerzése felé.
Született még két szlovák csúcs: férfi rúdugrásban Rudolf Haraksim 525 centivel, a férfi 4x400 méteres váltóban a Slávia UK Hanzel, Filip, Čudrnák, Lopuchovský összetételű négyese 3:21,78 perces idővel győzött.
Medgyes Renáta távollétében gyorsan eldőlt a női magasugrás. Lázničková utcahosszal megverte a többieket, hiszen 182 cm-es teljesítménnyel kimagaslott a mezőnyből, míg üldözői már a 165 centinél leszakadtak. Holtversenyben négyen végeztek a második helyen, köztük a dunaszerdahelyi nevelésű Nyesó Szilvia (Slávia UK), a pozsonyi Duna utcai gimnázium növendéke. Ezüstérmet szerzett ugyan, de jócskán elmaradt 174 cm-es egyéni csúcsától.
BAJNOKOK
NŐK – 60 m: Ivanová 7,50; rúd: Sľúková 360; távol: Dana Velďáková 613; 60 m gát: Bobková 8,40 (az előfutamban 8,39 – szlovák csúcs); 800 m: Dubovská 2:15,71; 200 m: Ivanová 23,81 (szlovák csúcs); 1500 m: Mráziková 4:41,83; súly: Danišová 14,56; 3000 m: Vargová 10:31,32; hármas: Beszkrovnaja 13,33; 400 m: Hrdličková 55,28; magas: Lázničková 182; 4x400 m: Slávia STU 4:09,73. FÉRFIAK: 60 m: Krčmárek 6,88; távol: Kořínek 700; 400 m: Pitoňák 49,48; 60 m gát: Bician 8,24; rúd: Rudolf Haraksim 525 (szlovák csúcs); 800 m: Hanzel 1:49,36; magas: Horák 223; hármas: Piaček 15,02; 200 m: Gajdoš 21,75; 1500 m: Hanzel 4:00,19; 3000 m: Košík 8:37,98; súly: Haborák 20,39; 4x400 m: Slávia UK (Hanzel, Filip, Čudrnák, Lopuchovský) 3:21,78 (szlovák csúcs).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.