Athén. Nagy Tímea a nőipárbajtőr-döntőben 15:10-re verte a francia Laura Flessel-Colovicot, és ezzel megszerezte az athéni magyar küldöttség első aranyát, egyben az olimpiák történetében a 150. magyar aranyérmet. Mincza Ildikó a bronzmeccsen 15:12-re kikapott a francia Nisimától, így a negyedik helyen végzett.
Nagy Tímea duplázása
Négy éve Sydneyben az elődöntőben találkozott a két vívónő, és akkor is Nagy Tímea győzött, majd utána a döntőben sem talált legyőzőre. Most Flessel kezdett jobban, ő vitte be az első találatot, de Nagy Tímea is felvette a ritmust, és 3:2-nél már ő vezetett.
Többször is két tussal sikerült elhúzni, végül az első pihenőre 9:7-es magyar vezetéssel vonult a két sportoló. Nagy Tímea ugyanott folytatta, ahol abbahagyta a szünet előtt, együttes találatokkal megtartotta előnyét, sőt tisztán megszúrta a franciát (aki 1996-ban, Atlantában szintén állt már a dobogó legfelső fokán), és 14:10-nél már elérhető közelségben volt az aranyérem.
Nagy Tímea támadásba lendült, a két vívő szinte összeakadt, de a magyar bajnoknő gyors mozdulattal tust adott, majd fogadhatta a francia gratulációját, és a társak, edzők ölelését, megvolt az első magyar aranyérem, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok!
Mincza Ildikó eleinte nagyon összeszedetten vívott, 6:3-ra is vezetett, de Nisima fokozatosan feljött, és 8:7-nél már a franciánál volt az előny. Innentől nem is sikerült visszavenni a vezetést, a harmadik hely Maureen Nisimáé lett, de mindenképpen dicséret jár Mincza Ildikónak, aki nagyszerűen vívott egész nap, és élete legjobb olimpiai eredményét érte el.
„A két lányom úgy engedett el, hogy csak én nyerhetem az olimpiát, pokolian hiányoznak. Valami nagyon-nagy dolgot csinálhattam, mert edzőm Kulcsár Győző nem szokott dicsérni, de most ezt tette. Azért is különösen örülök a győzelemnek, mert bebizonyítottam, hogy a négy éve nyert aranyérem nem véletlen volt. Pedig nagyon féltem Flesseltől, mert néhányszor nagyon megvert és Mincza Ildikót is legyőzte“ – nyilatkozta az immáron kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea, aki a magyar sport 150. olimpiai aranyérmét szerezte. (o, mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.