375 néző látta a mérkőzést
Nagy küzdelmet igen, gólt nem hozott a komáromiak meccse
A labdarúgó Niké Liga 10. fordulójában a komáromi KFC a Tatran Prešov csapatát fogadta Aranyosmaróton. A csapatok ugyan próbálkoztak, de nem tudtak betalálni.
Hazai oldalon, a megszokottól eltérően, már 40 perccel a kezdő sípszó előtt megérkezett a kemény mag. A Klapka Divízió tagjai pedig tettek róla, hogy a bemelegítés alatt ne csak a szokásos retro slágerek adják a hangulatot, de ők is biztatták a csapatot, valamint Radványi Miklós vezetőedző is megkapta a neki járó üdvözlést.
A KFC trénere nem számíthatott a megbetegedő Špiriakra, így a védelemben a felépülő Šimko és az eltiltása után visszatérő Pillár kapott lehetőséget. A támadóhármast ezúttal Bayemi, Mashike és Tamás alkotta. A vendégeknél nagy hiányzó volt Martin Regáli, aki 5. sárga lapja miatt nem állhatott Vladimír Cifranič rendelkezésére.
A mezőnyjáték dominált
A csapatok bevonulásakor ezúttal is a Klapka-induló szólt, a hazai táborban pedig előkerültek a lila füstbombák is. Az eperjesieket a vendégszektorban 25-30 fő buzdította. A szokásosan kevés néző ellenére jó hangulatban kezdődött a találkozó.
Bár a 10-12 fokos hőmérséklet nem kedvezett a drukkereknek, a Duna-parti csapat továbbra is több, a helyszínen lévő szurkolót érdemelne.
Az első percekben a Tatran lendült támadásba, de csak egy szöglet után keresztbe lőtt labdánál tudtak veszélyeztetni. A másik oldalon előbb Mashike lőtt, de csak az előtte álló Sipľakot találta orrba. Ápolni is kellett a vendégek védőjét. A 15. percben Kiss kényszerítőzött Mashikével majd lőtt, de Bajza szépen védett.
Nem sokkal később Olejník került lövőhelyzetbe, de Száraznak nem kellett közbeavatkoznia, mellé ment a labda.
A keleti drukkerek nem voltak túl barátságosak, a magyarul éneklő komáromiaknak jelezték, hogy Szlovákiában szlovákul kéne drukkolni… A túloldaln ez után, talán az állatok világnapja alkalmából, a kóbor kutyákat emlegették a drukkerek.
A 22. percben Kiss helyére Gamboš érkezett, a középpályás újra megsérült. Tíz perccel később láthattuk a legnagyobb helyzetet, Morim beadását Olejník fejelte kapura, de Száraz odaért a sarokra és bravúrral védett. Krasniqié volt a következő lövés, de újra a KFC kapusa volt a végállomás. Ekkor már esett az eső, így a csúszós talaj is nehezítette Száraz dolgát.
El-el jutott az ellenfél tizenhatosáig a hazai csapat is, de ott rendre rossz megoldást választották Žákék, egy esetben pedig Rudzan bombáját blokkolták az eperjesiek.
A 42. percben Tamásék harcoltak meg a labdáért a bal oldalon, majd Rudzan egy kemény párharc után Ožvoldádhoz gyötörte a labdát, aki bő 25 métőrről a hálóba lőtt. A játékvezető a VAR jelzése, és a visszajátszások megtekintése után nem adta meg a gólt.
Rudzan belerúgott Součekba a találat előtt, pedig Ožvolda minden bizonnyal a forduló gólját jegyezte volna.
Csak helyzetek
A szünetben Palán váltotta Bayemit, a Tatrannál pedig Balodis helyét Menich vette át. Az 54. percben Morim egyből kapura lőtt egy szögletet, de Száraz résen volt. Szinte egyből utána 21 méterről, középről lőhetett szabadrúgást Souček, de a felső lécet találta el.
Niké Liga, 10. forduló
KFC Komárno–FC Tatran Prešov 0:0
Játékvezető: Smolák, 375 néző
Sárga lap: Ivanics, ill. Morim
KFC: Száraz–Šmehyl, Pillár, Šimko, Rudzan–Kiss (22. Gamboš), Ožvolda–Bayemi (46. Palán), Žák, Tamás (68. Mišovič)–Mashike (68. Ivanics)
PREŠOV: Bajza–Kotula, Balodis (46. Menich), Sipľak, Revenco–Souček, Bondarenko, Begala–Krasniqi (56. Masaryk), Olejník, Morim (65. Römling)
Felébredt a KFC is, Tamás tört be a tizenhatoson belülre, de középre adása után senki nem tudott lőni. Palán remek megindulása után végül Rudzan lőhetett, de a megpattanó labdát Bajza kitolta a rövid alsóból. A szögletben is benne volt a veszély, de felszabadítottak Sipľakék.
A 68. percben Ivanics és Mišovič állt be a hazaiaknál Tamás és Mashike helyére. A következő helyzet Pillár előtt adódott, de egy kapu előtti kavarodás végén nem találta el a kaput.
Kiélezett végjáték
A pályán és a lelátón is parázs volt a hangulat, de ezúttal nem a drukkerekkel, hanem a rendezőkkel akadt probléma…
Az utolsó percekben mindkét fél odafigyelt, hogy az ellenfél ne tudjon helyzetbe kerülni. A vendégek szögletekig azért eljutottak, a KFC pedig a hosszabbításban rendezkedett be az eperjesiek kapuja elé. Rudzan szöglete után Mišovič lőtt borzasztóan a legvégén, a labda 10-12 méterrel ment mellé-fölé.
A helyzetek alapján reális volt a döntetlen, igaz a gól mindkét csapat játékában benne volt. A végeredmény 0:0 lett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.