Mindkét befutó a lehető legszorosabb volt Nagygéresen

nagygéresikerékpár

Nyíregyházi és tőketerebesi siker született a X. Nagygéresi Kerékpárversenyen.

A jubileumát ünneplő seregszemlén összesen 93 versenyző mérettetett meg, akik Kassa megyéből, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből érkeztek a felső-bodrogközi településre. A jelentkezők egy hosszabb (70 km) és egy rövidebb (30 km) táv közül választhattak.

A nagygéresi községháza elől először a hosszabb táv 38 fős mezőnye rajtolt el, köztük hat bodrogközivel. A tizennégy települést érintő, kisebb-nagyobb emelkedőkkel, lejtőkkel tarkított útszakaszon több, 4-5 főből álló csoport alakult ki, jelentős előnyt azonban senkinek sem sikerült kiharcolnia.

Ezért is alakulhatott nagyon szorossá a befutó, s döntöttek végül század másodpercek a célba éréskor az első három helyezett között. A bajnok a nyíregyházi Hrenkó Norbert lett.

Mivel a rövidebb táv csak hat településen át vezetett, itt népesebb mezőny gyűlt össze, az 55 kerékpárosból 18-an képviselték a régiót. Ezen a távon is szinte egyszerre haladt át a célvonalon az első három helyezett. A tavalyi bronzérmest, a tőketerebesi Ervin Hatant ezúttal senki sem tudta megelőzni. A régiónk legjobb helyezettje, a nagygéresi Kazai Csaba 22.-ként kerekezett át a célvonalon.

A hosszabb távon induló királyhelmeci Gáspár Erik ugyan a mezőny második felében végzett, de számára így is emlékezetes marad a kerek évfordulós esemény. „Nagyon élveztem a versenyzést, jó erőben éreztem magam, és végig egyenletes tempóban tudtam haladni. Voltak ugyan rövidebb-hosszabb lemaradásaim az előttem haladóktól, de mindig sikerült őket befognom s egy két-három fős csoporttal együtt tekernem. Egyszer a sorompó is besegített. 

Persze, akik már a rajt után jelentős előnyre tettek szert, azokat már szinte lehetetlen volt utolérni. Érezhető volt, hogy magasabb szinten vannak, többen is a nemrégiben lezajlott Magyar Kerékpáros-körverseny (Tour de Hongrie) résztvevői voltak. 

Ilyen erős mezőnyben sikerült a tavalyi évhez viszonyítva több mint 14 percet javítanom időeredményemen, ami külön öröm számomra – mondta lapunknak Gáspár Erik. – Meg kell említenem királyhelmeci társamat, Nagy Norbertet (9.), aki kiemelkedik régiónk bringásai közül, ezúton is gratulálok, s további szép sikereket kívánok neki. Remek időben, kiváló társakkal versenyezhettem, a szervezés is kiváló volt, úgyhogy jövőre ismét jövök és úgy gondolom, hogy ezzel többen is így vagyunk, illetve leszünk.”

Eredmények

10. NAGYGÉRESI KERÉKPÁRVERSENY

30 km (55 résztvevő): 1. Ervin Hrtan (Tőketerebes) 0:46:44, 2. Brúnó Kočík Abaújnádasd (Trstené pri Hornáde) 0:46:44, 3. Marek Pataky (Kassa) 0:46:48... 22. Kazai Csaba (Nagygéres) 0:55:00... 28. Illés Barnabás (Királyhelmec) 0:56:32... 33. Ocsenás Máté (Bély) 1:00:44... 35. Michal Sopko Zima (Tiszacsernyő) 1:03:35, 36. Varga Norbert (Nagygéres) 1:04:06... 38. Kazai Attila 1:05:49, 39. Lázár Árpád 1:09:43 (mindketten nagygéresiek), 40. Gergely Tibor (Nagykövesd) 1:09:45, 41. Ladányi Mátyás (Kiskövesd) 1:12:37... 44. Klinga Marián 1:16:42, 45. Klinga Márta 1:16:43 (mindketten bélyiek), 46. Czető István (Királyhelmec) 1:17:44, 47. Lukács Adrián (Bély) 1:19:07, 48. Sarlósi Izabella (Királyhelmec) 1:20:39, 49. Tekel Andrea (Nagygéres) 1:25:02... 53. Terebesi Irén (Királyhelmec) 1:27:52, 54. Majoros Éva (Nagygéres) 1:28:47, 55. Terebesi Gyula (Királyhelmec) 1:28:48

70 km (38 résztvevő): 1. Hrenkó Norbert (Nyíregyháza) 1:35:23, 2. Nagy Bendegúz (Nyíregyháza) 1:35:34, 3. Peter Zivčák (Kassa) 1:36:26... 9. Nagy Norbert  1:41:45... 29. Ivancso Béla 1:58:49... 33. Gáspár Erik (mindhárman királyhelmeciek) 1:58:53... 35. Keszi Pál (Szepsi) 2:02:27... 38. Petrík Norbert (Tiszacsernyő) 2:10:04.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?