Elmaradhat az észak-amerikai profi jégkorongliga 2004/05-ös idénye. Az NHL-es klubtulajdonosok és a hokisok érdekvédelmi szervezete ugyanis még mindig nem tudott megegyezni, így nem újították meg a szeptemberben lejárt kollektív szerződést.
Mindenki köti az ebet a karóhoz
Utoljára 1994-ben sztrájkoltak a játékosok. Akkor sikerült januárban megegyezniük, s legalább egy csonka szezont lejátszaniuk (az alapszakaszban csak 48 meccs a 84 helyett). Tíz évvel ezelőtt viszont mindkét fél igyekezett megoldást találni, ennek azonban jelenleg semmi nyoma. A tengerentúlon kialakult helyzet leginkább az európai hokiligáknak kedvez. Kollektív szerződés nélkül ugyanis az NHL jogilag nem rendelkezhet a játékosokkal, akik így szabadon játszhatnak Európa-szerte. Leginkább az európai korongozók élnek ezzel a lehetőséggel. Már 227 játékos döntött úgy, hogy a sztrájk idején földrészünkön próbálja formában tartani magát. Legtöbbjük szerződésében azonban szerepel a kitétel, hogy amennyiben megszületik a döntés, úgy visszatérhetnek Amerikába.
Hogy látunk-e idén NHL-es rangadókat vagy sem, a zöld asztalnál fog eldőlni. Az NHL 86 éves történelmében egyébként még csak egyszer fordult elő, hogy nem osztották ki a bajnoknak járó Stanley-kupát, 1919-ben, csak akkor a világméretű, halálos áldozatokat hozó járvány miatt. Lehet, hogy történelmi pillanat előtt állunk? (up)
Az NHL-ből Európában játszó szlovákok
név honnan hová
Ľubomír Višňovský Los Angeles Slovan
Jiří Bicek New Jersey Košice
Martin Štrbák Pittsburgh Košice
Ladislav Nagy Phoenix Košice
Martin Cibák Tampa Bay Liptovský Mikuláš
Radovan Somík Philadelphia Martin
Miroslav Zalešák San Jose Skalica
Jozef Balej N.Y. Rangers Skalica
Marián Gáborík Minnesota Dukla Trenčín
Pavol Demitra St. Louis Dukla Trenčín
Marián Hossa Ottawa Dukla Trenčín
Ronald Petrovický Atlanta Žilina
Vladimír Országh Nashville Zvolen
Žigmund Pálffy Los Angeles Slavia Praha, Skalica
Jozef Stümpel Los Angeles Slavia Praha
Branislav Mezei Florida Třinec
Branko Radivojevič Philadelphia Vsetín
Ľuboš Bartečko Atlanta Dinamo Moszkva
Zdeno Chára Ottawa Färjestad
Michal Handzuš Philadelphia Zvolen
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.