Minden hangszeren játszanak: futballisták a mikrofon mögött

li

A Liverpool BL-meneteléséhez kapcsolódva az elmúlt hetekben több olyan videó is napvilágot látott, ahol a játékosok neveit dalokba, himnuszokba foglalják a fanatikusok. Ezek közül is talán a legnépszerűbb Jamie Webster Virgil van Dijkról szóló száma, melyet általában több ezer Liverpool-szimpatizánssal énekel el a szerző. Ennek apropóján most azt igyekszünk felidézni, kik azok a játékosok, akikről hasonló dalok íródtak, és kik azok a focisták, akik úgy gondolták, ők maguk is képesek saját számmal előrukkolni.

Talán az egyik legismertebb előadó, aki focistáról írt dalt, a spanyol származású francia énekes, Manu Chao. 

Maradona és Berti Vogts: amikor a focista a téma

La Vida Tombola (2007) című száma Diego Maradona életéről szól elismerően, klipjében megszólal maga az „Isteni Diego” is, és természetesen a Manu Chaótól megszokott latinos reggae, ska stílusban hangzik el. Manu Chao mellett a sorban még Stefan Raab neve lehet ismerős sokaknak. A német humorista 1998-ban jelentkezett Börti, Börti Vogts című számával, mely természetesen inkább a viccesnek szánt szövegével próbált rajongókat szerezni, mintsem minőségi zenei fogásaival. 

Az Alan & Denise popduó neve már biztosan kevesebb embernek mond valamit. A duót alkotó brit Alan Whittle és felesége, Denise egy Rummeniggéről szóló dallal hívta fel magára a figyelmet 1983-ban, azonban itt meg is rekedt a munkásságuk. Maradonához hasonlóan a dal címében és a klipben is feltűnik Papu Gomez az olasz komikusok által alkotott Gli Autogol művében, a Baila Como El Papuban (2017), mely a mulatós pop irányvonalait követi. 

A Sanjin and Youthman két bosnyák származású svéd unokatestvér duója, akik az elektonikus pop keretei között mozognak. Életútjukat látva nem meglepő, hogy írtak egy számot Zlatan Ibrahimovicról is (2013), melyet a Balkánon megszokott keleties szólamokkal is megspékeltek.

Egy-két fokkal jobban sikerült mindez a világbajnokságra készülő Sergio Ramosnak, aki saját vb-dalt adott ki az eseményre. A Real Madrid védője Demarco Flamencóval állt össze, így született meg az „Otra estrella en tu corazón”, azaz az „Újabb csillag a szívedben” című szám, amely a spanyol válogatott szurkolóinak szólt leginkább. Mindhiába.

A műfaj egyik legjobban sikerült kísérletét Olaszországban kell keresnünk. Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Atalanta csapatkapitánya, Alejandro Darío Gómez rendszeresen táncra perdül, ha gólt szerez. Ezt olyan régóta csinálja, hogy egy szép napon úgy gondolta, vicces lenne, ha egy szám is születne a híres táncából. Aranylemez lett belőle.

„Papu” Gomez számának a címe a „Dance Like Papu”, azaz a „Táncolj úgy, mint Papu”. Az Atalanta játékosa erre az egyetlen dalra ragadott csak mikrofont, és ezt is csak poénból csinálta. Csak arra nem gondolt, hogy ekkora siker lesz, a szám klipjét ugyanis már több mint 30 millióan látták a YouTube-on, ráadásul mivel a lemezből már több mint 10 ezer darabot eladtak, az aranylemezt is megkapta érte.„Az Aranylabdát valószínűleg sosem fogom megnyerni, de legalább már van egy aranylemezem!” – írta ki Instagramra az átvételkor „Papu”.

De ez még nem minden! Összeállításunkban olyan számok szerepelnek, melyek előadásában labdarúgók vettek részt, hol több, hol kevesebb sikerrel. Következzék tehát a zenetörténet 20 legemlékezetesebb futballdala!

20. Brings feat. Lukas Podolski – Halleluja (2012)

Egyértelműen a legrosszabb szám a válogatásban. Szintipop, rock, rap keveredik a dalban, ahol nemcsak a stílusok kavalkádja bántja a fülünket, hanem az énekesek hangja is. Hiába effektelték szét Lukas Podolski vokálját, sajnos annyira hamis, hogy ez sem segített rajta.

19. Hans Krankl és Herbert Prohaska – Der Opitz und der Zwirschina (1990)

Osztrák komikus operett hamis énekkel. Csak azért előzte meg Podolskiék „dalát”, mert a két osztrák legenda komikus jelmezben, vicces díszletek között, egyfajta paródiaként adja elő ezt az örökbecsű darabot.

18. Franz Beckenbauer – Gute Freunde kann niemand trennen (1967)

A Császár csak azért tudja megelőzni osztrák „kollégáit”, mert nagyobb kórus áll a háta mögött, és segít be neki a fontosabb részeknél. A sanzonszerű dal legerősebb pontja így a refrén, a Beckenbauer által egyedül énekelt részek pedig egyértelműen a mélypontokat jelentik.

17. Johan Cruyff – Oei, Oei, Oei (dat was meweer een loei) (1969)

Nemcsak időben, hanem stílusban is nagyon közel van egymáshoz Cruyff és Beckenbauer dala. A holland zseni száma egy hangyányival erősebb a Császárénál, nem véletlenül! Amikor ezt a dalt rögzítették a stúdióban, Cruyffnak még annál is kevesebb hangja volt, mint amire a stúdió munkatársai számítottak, ezért előkerült a régi jól bevált recept, az alkohol. A holland zseni nem igazán volt hozzászokva az italozáshoz, így aztán meglódult az énekhangja. Pár nappal később viszont a holland televízióban is elő kellett adnia a dalt, és mivel akkor nem kapott „doppingot”, szégyenlős motyogásban merült ki az előadás. A krónikák szerint ez volt az egyetlen alkalom a „mindenhez értő” Cruyff életében, amikor nem jöttek szavak a szájára.

 

16. Mesut Özil feat. Jan Delay – Large (2010)

Egyelőre maradunk a nyugat-európai vonalon. Szerencsére Mesut Özil ebben a dalban nem vállalja túl magát, csak egy kis rapbetétet ad elő a német MC-vel, Jan Delay-jal, így annyira nem ütközik ki, hogy neki sincs hangja. A számot egyébként a 2010-es vb előtt hozták ki, számolva a futball-láz által bevonzott pluszrajongókkal.

15. Castro feat. Asamoah Gyan (Baby Jet) – African Girls (2010)

A 2010-es dél-afrikai vb-re rukkolt elő a ghánai játékos, művésznevén Baby Jet ezzel a nótával. A dal a klasszikus sémákat követi mind hangszerelésben, mind a videóklipben: széteffektelt ének és hangzás, valamint alulöltözött fenékrázás jellemzi a produkciót.

14. Youri – Vivre Dans Ta Lumière (2000)

Youri Djorkaeff a vb- és az Eb-aranyérem után úgy gondolta, hogy a sikert meglovagolva zenei téren is megpróbál maradandót alkotni. Azt, hogy mindez sikerült neki, még a legnagyobb jóindulattal sem állíthatjuk, hiszen egy teljesen átlagos, jellegtelen popdalt sikerült összehoznia.

13. TKZee feat. Benni – Shibobo (1998)

A dalt a franciaországi vb-re alkotta meg a TKZee nevű dél-afrikai banda a válogatott sztárjával, Benni McCarthy-val. A szám zenei alapja a The Final Countdown című klasszikus volt, melyet McCarthy és társai rappeléssel rontanak le. Ennek ellenére a lemezt alig egy hónap alatt több mint 100 ezren vették meg (ami ott azóta is rekord), és természetesen a dal a toplistákat is hetekig uralta Dél-Afrikában.

12. U-Niq feat. Royston Drenthe – Tak taki (2008)

A Real Madrid korábbi klasszisa a rotterdami rapper, U-Niq Tak taki című dalában szövegel, és egészen kiváló teljesítménnyel rukkol ki ezen a téren is.

11. New Order – World in Motion (1989)

A dal az angol válogatott 1990-es olaszországi vb-re való kijutásának örömére íródott, így a vokál részben a válogatott tagjai is besegítettek. John Barnes azonban nemcsak a pályán, itt is szólózhatott egyet: saját rapbetétet kapott a számban.

10. Piola Vago feat. Carlos Tévez – Déjala (Con Carlitos Tévez) (2005)

A cumbiát játszó banda Buenos Aires nyomornegyedéből indult soraiban Diego Tévezzel, és gyakran Diego testvére, Carlos is becsatlakozott a brigádba. Ahogy Tévez pályafutása egyre inkább felfelé ívelt, úgy vált a Piola Vago is egyre népszerűbbé. A Déjala egy érzelmes, szerelmes szám, ahol szerencsére Carlos jól érezte, hogy nem főszerepet osztottak rá, így inkább a háttérben vokálozik, ami kifejezetten jót tesz a dalnak.

9. Andy Cole – Outstanding (1999)

A Manchester United korábbi gólvágója DJ Pied Piperrel karöltve dobta piacra az Outstandinget, ami a The Gap Band 1982-es dalának hiphopos feldolgozása. A szám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legjobb helyezése a 68. pozíció volt az angol toplistán. Pedig a klipet nézve és hallgatva talán a toplista egyik olyan dala, amibe tényleg sok energiát fektettek.

8. Revalation Time feat. Ruud Gullit – South Africa (1988)

Az amszterdami reggae-banda talán legnagyobb sikere volt ez a dal, egészen a harmadik helyig jutott a holland toplistán. Mondanivalójában ez a szám feszegeti a legkomolyabb kérdéseket, hiszen Nelson Mandela ellenfeleiről, az apartheid politikáját követőkről szól elítélően. Ruud Gullit szerepe – némi vokálozás mellett – inkább a népszerűsítés volt a banda barátjaként, ami a jelek szerint remekül sikerült, hiszen legnagyobb sikerüket érték el a South Africával.

7. Puskás Ferenc – Nótás  kedvű volt az apám (1961)

Puskás Ferenc a Real Madrid futballistájaként adott ki lemezt 1961-ben Canciones populares de Hungría címmel, melyen magyar nótákat énekelt. A legendás játékos énektudására sem lehetett panasz, hivatásos énekeseket megszégyenítő hangja volt. A Nótás kedvű volt az apám Puskás kedvenc dala volt, élete vége felé, amikor a futballista már nem igazán tudott a külvilággal kommunikálni, egy rendezvényen Koós János előadta Puskásnak kedvenc nótáját, mire nagy meglepetésre a legenda is teljesen tisztán és érthetően énekelni kezdte a dalt.

6. Lindisfarne feat. Gazza – Fog on the Tyne (1990)

Az angol rockbanda 1971-es dalát turbózta fel 1990-ben Paul Gascoigne vendégszereplésével, aki rappel, vokálozik, és amihez a legjobban ért a futball mellett: bohóckodik a klipben. A szám nagy sikert aratott akkoriban, egészen a 2. helyig jutott az angol toplistán. A kislemez másik dala, a Geordie Boys nagyon hasonlatos a Fog on the Tyne-hoz, ám itt már Gascoigne a Lindisfarne nélkül idétlenkedi végig a számot.

5. Kevin Keegan – Head Over Heels in Love (1979)

Egy igazi, a kornak megfelelő popdal, amely az angol listán a 31. helyig jutott, Ausztriában pedig a 20. pozícióig. Mivel akkoriban Kevin Keegan az SV Hamburgban játszott, Németországban aratta a szám a legnagyobb sikert, egészen a 10. helyig jutott a toplistán.

4. Glenn & Chris – Diamond Lights (1987)

Glenn Hoddle és Chris Waddle a Tottenham Hotspurnél és az angol válogatottnál is csapattársak voltak, és amikor személyes szponzoruknál, a Budget autókölcsönzőnél megjelentek az éves díjátadón, a buli alkalmával karaokéztak. Ez annyira jól sikerült, hogy egyik ismerősük elvitte őket a neves producerhez és dalíróhoz, Bob Puzey-hoz, akivel a popkarrierbe is belevágtak. A dal a 12. helyig jutott az angol toplistán, azonban meglehetősen negatívan fogadta a közvélemény. Waddle-nek mindez nem szegte kedvét, és amikor az Olympique Marseille játékosa volt, ottani csapattársával, Basile Bolival is készített egy számot We've Got A Feeling címmel, ami állítása szerint az albán toplisták élére került. Ami biztos, hogy tottenhames csapattársuk, Paul Gascoigne tőlük kapott kedvet a Fog on the Tyne feldolgozására.

3. Ian Wright – Do The Right Sing (1993)

Paul Merson látva arsenalos csapattársának, Ian Wrightnak a zenei próbálkozásait (kitartóan szaxofonozni tanult), bemutatta a fanatikus Arsenal-drukker Steve Kutnernek, aki az M&G Recordsnál dolgozott. Wright és Kutner a dalszövegért feleltek, utóbbi pedig olyan neves zeneszerzőt nyert meg a projektnek, mint Chris Lowe a Pet Shop Boysból. A Do The Right Sing a 43. helyig jutott az angol listán.

2. Clint Dempsey (művésznevén: Deuce) – Don't Tread (2006)

A 2006-os német vb-re a Nike felkérésére készítette el Clint Dempsey két neves houstoni rapperrel, Big Hawkkal és XO-val a Don't Treadet. A csatár, csakúgy mint a pályán, a rappelés terén is kiválóan teljesített, így nem csoda, hogy 2016-ban egy önálló albumot is csinált barátjával, XO-val, melynek címe The Redux lett.

1. Alexi Lalas – Big Break (2016)

A legnagyobb zenei tehetséggel kétségkívül Alexi Lalas volt megáldva a listánkon szereplő futballisták közül. Lalas a középiskolától kezdve játszott a The Gypsies nevű rockbandában, mellyel 1994-ben adtak ki egy albumot (Woodland). Lalas azonban nemcsak csapatban, hanem szólóban is erősnek bizonyult, amit nem kevesebb mint hat szólóalbuma is bizonyít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?