A bajnoki címvédő Ferencváros a vártnál nehezebben verte hazai pályán a Diósgyőrt. A Zalaegerszeg a Békéscsaba vendégeként győzött, a Sopron viszont nem bírt az újonc Kaposvárral. A győriek Debrecenben bravúros győzelemmel köszöntették a szülinapját ünneplő edzőjüket.
Meseszép győri ajándék
Úgy tűnt, a hazai vezetés után megroppannak a vendégek. És bizony az ünnepelt Halmosi Péter padlóra is küldhette volna az ETO-t, ám a 19. percben büntetőt hibázott. Akkor még senki sem sejtette, mekkora „bűnt követett el” Halmosi, a bal oldali középpályás... A győriek ugyanis a kihagyott tizenegyes után végre elkezdtek futballozni. Szervezett védekezésből, gyors kontrákkal próbálkoztak Vincze Ottóék, elöl pedig Igor Nicsenko remekül futballozott. A félidő hajrájában Stark Péter iszonyatosan nagy gólja jelezte, nekibátorodott az ETO. Aztán nyolc perccel később az egyébiránt nagy kedvvel futballozó Vincze Ottó szépségdíjas találata újfent „fejbe kólintotta” a Debrecent. Szentes Lázár tanítványai azonban nem ocsúdtak a kábulatból, keveset mozogtak, statikus futballt produkáltak Sándor Tamásék, igaz, a hazai irányítót Jäkl Antal teljesen kikapcsolta a játékból. Közben Igor Bogdanovicsra Horváth Róbert figyelt, míg Regedei Csaba és Tóth Péter okosan lezárta a vonalak mögötti területet. ĺgy aztán nem tudott mit kezdeni az enyhe mezőnyfölényével a Loki.
Szünet után is csak erőlködött a Debrecen. Szentes Lázár lecserélte a gyengén futballozó Sándor Tamást, és Leonardót is az öltözőben hagyta. A cserék azonban nem segítettek a DVSC-n. Az ETO továbbra is szervezetten, masszívan futballozott Vincze Ottó vezérletével. Tulajdonképpen idegeskednivalójuk nem is volt a vendégeknek. A játékvezető mégis a lelátóra száműzte Reszeli Soós Istvánt, az ETO edzőjét. A győriek mesterét eddigi pályafutása során nem először „állítják fel” a kispadról, és bizony kár, hogy a 42. születésnapját ünneplő szakember nem bírt az idegeivel... A csapat azonban játszott tovább, és a 75. percben Jäkl Antal fejesével két vállra fektette az elmúlt bajnokságban bronzérmet szerző DVSC-t.
Meglepetés az eredmény és a győriek játéka, főleg az elmúlt fordulóban nyújtott Ferencváros elleni teljesítmény miatt. Bizonyára a nézőtéren helyet foglaló 1. FC Köln megfigyelője sem bosszankodott, hírlik, hogy a Bundesliga II-ben szereplő együttes, amelyben Tököli Attila is szerepel, újabb magyart igazol.
Nem lenne meglepetés, ha egyébiránt a Bundesligában már jól ismert Vincze Ottó neve is ott díszelegne a lapokon.
MESTERMÉRLEG
SZENTES LÁZÁR, a Debrecen vezetőedzője: – A kihagyott büntető után érthetetlen zavarodottság lett úrrá a csapaton, aztán a két gól okozta sokk után már nem tudtunk talpra állni.
RESZELI SOÓS ISTVÁN, a Győri ETO szakmai igazgatója: – Okulva a múlt heti vereségből, taktikusan, jó formában futballoztunk. Megérdemelten győztünk. Köszönöm a csapatnak a születésnapi ajándékot. (NS)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.