Piastri, Ocon és Gasly jó hangulatban várja a hétvégét (Fotók: MTI)
Megújult pályán, ünnepi hangulatban: jön a 40. Magyar Nagydíj – helyszíni tudósítás
A hétvégén immár 40. alkalommal látogat el a Forma–1 mezőnye a Hungaroringre, ahol soha nem látott körülmények várják a csapatokat és a szurkolókat.
A mogyoródi pálya jelentős felújításon esett át az elmúlt évben: modernizálták a főépületet és a főlelátót, valamint új aszfalt került a célegyenesre és a bokszutcára is.
A paddock is egészen új arcát mutatja – a csapattagok egy része Abu Dhabira emlékeztető látványról számolt be, olyan szintű lett a változás. Minden adott tehát ahhoz, hogy méltó módon ünnepeljék meg a 40. Magyar Nagydíjat, és természetesen a dobogósok ezúttal is egyedi, herendi trófeákat vihetnek majd haza, melyeken a 15-17. századi hímzésvilág és a gránátalma, tulipán, szegfű motívumai jelennek meg.
Fővárosi hangulat
A jubileum nemcsak a versenypályán, hanem Budapest utcáin is érezhető: fényfestés eleveníti meg a Margit-szigeti szökőkútnál az eddigi győzteseket, az F1 hivatalos himnuszára komponálva. A város több pontján F1-es zászlókkal, installációkkal és interaktív kódokkal is találkozhatnak a rajongók – a Hősök terétől a Lánchídon át egészen a Kacsóh Pongrác úti felüljáróig.
„A város különböző pontjain elrejtettünk QR-kódokat, így a rajongók egyfajta kincskeresős játékot is játszhatnak. Illetve a versenyhelyszínen 40 szék alá rejtettünk el bokszutcalátogatásra beváltható vouchereket”
– mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Péntek – 9.55: F3, szabadedzés
11.05: F2, szabadedzés
13.30: F1, 1. szabadedzés
15.00: F3, időmérő
15.55: F2, időmérő
17.00: F1, 2. szabadedzés
18.25: Porsche Supercup, szabadedzés
Szombat – 10.05: F3, sprintfutam
11.20: Porsche Supercup, időmérő
12.30: F1, 3. szabadedzés
14.15: F2, sprintfutam
16.00: F1, időmérő
Vasárnap – 8.30: F3, futam
10.00: F2, futam
11.45: Porsche Supercup, futam
13.00: F1, pilótaparádé
15.00: F1, futam
McLaren-fölény
A szezon első fele a McLaren dominanciájáról szólt: Oscar Piastri vezeti a bajnokságot 266 ponttal, mögötte csapattársa, Lando Norris 250 ponttal követi. A címvédő Max Verstappen jelenleg a 3. helyen áll, 81 pontos hátrányban az éllovashoz képest. A konstruktőri bajnokságban is toronymagasan vezet a McLaren, több mint duplaannyi pontot gyűjtött, mint a második helyen álló Ferrari. A harmadik pozíció jelenleg a Mercedesé.
„Nagyon elégedett voltam a tempómmal az elmúlt versenyeken, és most a megfelelő helyen érzem magam. Spában produktív napokat zártunk, és így is szeretném folytatni. Jó emlékeim vannak 12 hónappal ezelőttről, de ez már a múlt, és eltökélt szándékom, hogy idén még több ilyen pillanatot élhessek át”
– nyilatkozta Oscar Piastri, aki tavaly épp a Hungaroringen aratta első F1-es győzelmét, és a legutóbbi futamot, a Belga Nagydíjat is megnyerte.
Verstappen jubileuma
A Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen számára nem a legkedvesebb pálya a Hungaroring, hiszen eddig csupán egyszer szerzett itt pole pozíciót, és kétszer nyert a magyar aszfalton. Mégis ünnepi hangulatban vághat neki a hétvégének, hiszen 200. versenyét teljesíti a Red Bull színeiben.
„Ez a 200. versenyem a csapattal, szóval ez egy jó alkalom arra, hogy visszatekintsünk azokra a sikerekre, amelyeket együtt értünk el, és egy kicsit a jövőbe is nézzünk A Hungaroring soha nem volt a legerősebb versenypályánk, szeretem a technikás második szektort, de nagyon nehéz előzni, így az időmérőre kell koncentrálnunk”
– fogalmazott a holland.
Eső hozza a felfordulást?
A hőmérséklet várhatóan ezúttal sem okoz majd meglepetést a Hungaroringen: a nyári hőséget ezúttal is csak a szél és a záporok enyhíthetik. A hétvége kezdetére száraz időjárást jósolnak, így pénteken még nyugodt körülmények között gyakorolhatnak a versenyzők, ám szombaton már elszórtan záporok is kialakulhatnak a pálya környékén. A fordulatot pedig a vasárnap hozhatja, amikor már nagyobb valószínűséggel számolhatunk csapadékkal – habár az előrejelzések szerint egyelőre inkább délelőtt várható az égi áldás.
A Ferrari bizalma
A Magyar Nagydíj csütörtöki napja egy bejelentéssel indult: a Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy meghosszabbította a csapatfőnök, Fred Vasseur szerződését. A francia szakember 2023 elején vette át a csapat irányítását, és azóta következetesen igyekszik újjáépíteni a maranellói istállót. A Ferrari szerint az eddigi fejlődés elegendő bizonyíték ahhoz, hogy hosszú távon is számítsanak rá.
„Ez nemcsak egy megerősítés – hanem egy kihívás is arra, hogy tovább fejlődjünk, összpontosítsunk és eredményeket szállítsunk. Az elmúlt 30 hónapban erős alapokat raktunk le, most pedig ezeket kell következetesen és eltökélten tovább építenünk”
– mondta Vasseur.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.