Sport

Mégis az élvonalban maradtak a nagykaposi sporthorgászok

Nagykapos | Jó hírrel várták a nagykaposi sporthorgászküldöttség tagjait az idei, Zsolnán rendezett sorsoláson. Az országos liga legfelsőbb osztályában szereplő Ung-vidékiek ugyanis továbbra is az elit mezőny tagjai lehetnek, mivel a lévaiak nem éltek a további szereplés lehetőségével és visszaléptek.
Pankovics Miklós

2020. február 19. 08:14

sporthorgászat

Erre a lépésre a csapat szétesése miatt kényszerültek, tudtuk meg Vernárszky Gyula csapatvezetőtől. 

„A tavalyi kiírásban elkönyvelt 11. hely után, amely a nagysurányiakkal együtt a kiesést jelentette a 12 fős mezőnyből, most újra lehetőséget kaptunk a bizonyításra – mondta Vernárszky. – A fiúk így mindjárt nagyobb kedvvel készülnek majd az új szezonra, s abban is biztos vagyok, hogy a rivális nem várt, számunkra pozitív döntése nagyobb löketet, elszántságot ad a felkészülésre. A bentmaradás érdekében két új tagot is sikerült szereznünk a honi utánpótláskeretből, mégpedig Timko Péter és Rusnak Martin személyében. Talán az is előnyünkre válhat, hogy az idei évad két forduló helyett már háromkörös lesz, így nagyobb esélyt látok a benntmaradásra és egy esetleges jobb helyezésre is, mint tavaly.”

Az első fordulót Zólyomban (május 22–24., Moťová folyó), a másodikat Zsolnán (június 12–14., Vág), míg a harmadikat a Komáromi járásban lévő Marcelházán (szeptember 25–29., Zsitva) rendezik. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sok a depressziós mentális beteg

Sok a depressziós mentális beteg

Boris Kollár

Kollár nem akarta Kiskáékat a kormányba

Antalík Imre

Önmentőövet a gazdaságnak!

„Örömteli állapot vár rám...”

Kíváncsian várja, milyen apa lesz

koronavírus

Egy nap alatt több mint százan fertőződtek meg Ausztriában

Nero, a véres költő

Könyvsorsok: A kis tett mindig gaztett, a nagy tett sohasem az

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.