Mind a négy számban orosz győzelem született az Ondrej Nepela Trophy műkorcsolya-versenyen.A kétszeres világ- és Európa-bajnok Jevgenyija Medvegyeva ezúttal is ragyogott a Nepeláról elnevezett jégcsarnokban, s immár negyedszer győzött Pozsonyban (háromszor az Ondrej Nepela Trophyn, egyszer pedig a t
Medvegyeva ragyogott Pozsonyban
Mind a négy számban orosz győzelem született az Ondrej Nepela Trophy műkorcsolya-versenyen.
A kétszeres világ- és Európa-bajnok Jevgenyija Medvegyeva ezúttal is ragyogott a Nepeláról elnevezett jégcsarnokban, s immár negyedszer győzött Pozsonyban (háromszor az Ondrej Nepela Trophyn, egyszer pedig a tavalyi Eb-n). Tökéletes programokat futott, megközelíteni sem tudták, a második helyezett japán Rika Hongo csaknem harminc ponttal szerzett kevesebbet nála. A harmadik helyen a szintén orosz Jelena Ragyionova végzett.
A hazai Nicole Rajičová 7. lett, mind a két programjában akadtak kisebb hibák. „Ez még csak a szezon eleje, nem idegeskedem. A célom, hogy a fő versenyekre, az Eb-re, az olimpiára és a vb-re jól felkészüljek” – nyilatkozta Rajičová. Az Eb-6. korcsolyázó a rövidprogramjában nagyon alacsony pontokat kapott az úgynevezett öt komponensre (ez a második pontszám), volt bíró, aki csak 5 és 5,75 közötti értékeket adott neki (10 a maximum), pedig Rajičová nagyon szép stílusban korcsolyázik. Úgy tudjuk, édesapja és a versenyeken állandó kísérője, Tom Rajič tiltakozását fejezte ki a bíróknál a rövidprogram után.
A férfiak versenye némi csalódást okozott abban az értelemben, hogy kevés volt a hibátlan program, inkább az érződött a produkciókon, hogy még nagyon a szezon elején járunk. A nagy nevek rontásai után felüdülés volt látni a török Burak Demirbogát, aki mind a két programjában talán élete legjobbját nyújtotta, és teljesítette az Eb-minimumot, a rövidprogramjában pedig a vb-minimumot is.
A versenyt végül az orosz Mihail Koljada nyerte, bár technikailag szinte értékelhetetlen rövidprogramja után csak a 10. helyen állt. A kűrben sem volt hibátlan, a három megkísérelt négyfordulatosából csak a lutz sikerült, de így is több mint 13 pontot vert honfitársára, Szergej Voronovra.
A párosok között csak hat pár nevezett, a rendkívül szoros orosz különversenyt Natalija Zabijako és Alekszandr Embert nyerte, mintegy másfél ponttal megelőzve a rövidprogram után még az élen álló Krisztina Asztahova, Alekszej Rogonov duót.
Jégtáncban Jekatyerina Bobrova és Dmitrij Szolovjev győzött az amerikai Parsons testvérek előtt. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.