Matthäust cserbenhagyták, de nem adja fel

Elutazott Kínába a magyar labdarúgó-válogatott, és kedden magyar idő szerint 13.30 órakor Tiencsinben pályára lép. Június 6-án a Lothar Matthäus vezette nemzeti csapat már Kaiserslauternben szerepel, mégpedig az 1954-es berni vb-döntő „visszavágóján” Németország ellen. E kalandos túra nem indult zökkenőmentesen, hiszen több játékos (például Dárdai Pál, Tököli Attila, Simek Péter, Fehér Csaba) sérülés miatt lemondta a válogatottságot. Pedig milyen jól hangzott, amikor összefogásról beszéltek. Nagy-nagy összefogásról, hogy akkor most mindenki belead apait-anyait. Matthäus szombaton már ennek az ellenkezőjéről beszélt. Ha valaki figyelmesen elolvassa mondatait, pontosan megértheti, miért nem lesz belátható időn belül ütőképes, nemzetközi szinten is jegyzett válogatottunk.

Megfordult a fejében, hogy lemond?

Igen. Most először jutottam el oda, hogy azt kérdezem magamtól: megérdemel engem ez az ország? Nekem valóban Magyarországért kell dolgoznom? Aztán úgy voltam ezzel, az életem során eddig sem adtam fel egyetlen kilátástalannak tűnő harcot sem, úgyhogy itt is folytatom a munkát.

A kérdés az: meddig? Merthogy sokan állítják: a németek elleni mérkőzés után veszi a kalapját...

Azt javaslom, ne foglalkozzon a pletykákkal, lenne ennél sokkal fontosabb mondanivalóm: majdnem egy csapatra való játékos hagyott cserben. Nyolc futballista mondta le ilyen-olyan sérülésre hivatkozva a kínai túrát és a németek elleni meccset. Nyolc, érti, nyolc?! És tudom ám azt is, hogy miért: az egyikük elárulta, a klubjában azt tanácsolták neki, menjen inkább vakációzni, szörfözni, csajozni, tudom is én hová. Lényeg, hogy pihenjen, pihenje ki a szezon fáradalmait, és jelentsen inkább sérültet.

Elárulja, melyik futballista mondta ezt önnek?

Nem a név a lényeges, inkább a jelenség. Nem vonom kétségbe, hogy itt vagy ott fáj ennek a nyolc fiúnak, de az a labdarúgó, aki szerdán vagy csütörtökön még képes volt pályára lépni, az igenis vállalhatta volna a játékot címeres mezben. Tudja, mit mondok? Sokkal többre tartom Sándor Tamás őszinte mondatait, akit különben az egyik legjobb magyar labdarúgóként könyveltem el, hiszen ő kerek perec megmondta, nem szerepel többet címeres mezben. Sokkal inkább ilyen egyenes emberek vegyenek körül mint olyanok, akik a szemembe mosolyognak, aztán ott tesznek keresztbe a hátam mögött, ahol csak tudnak.

Kikre gondol?

Hagyjuk. Egyre többször érzem azt, hogy egyedül maradtam. A ligától sem kaptam semmiféle segítséget, a bajnokság hajrájára az összevisszaság volt a jellemző. Magyarországon hiányzik a rend a labdarúgásból. Itt van például Tököli ügye a kiállítással, a visszavont ítélettel. Hát mi folyik ebben a sportágban?

Megtehetné, hogy hátat fordít ennek a káosznak.

A török Besiktason kívül három európai nagycsapat hív folyamatosan. De maradok! Amit elkezdtem Magyarországon, azt befejezem. Talán éppen ezek a nem várt nehézségek késztetnek arra, hogy csak azért is megmutassam a világnak, mire képes Matthäus a magyar válogatottal. Dac dolgozik bennem, hiszen magam sem hittem volna, hogy ilyen falakba ütközöm. De azok a fiúk, akik most nem jelentettek sérültet, nagyon elszántak, ők valóban büszkék arra, hogy címeres mezben játszhatnak. Ez is erőt ad a folytatáshoz. Ki merem jelenteni, hogy a világbajnoki selejtezőkre igenis összeáll az a legjobb tizenegy, amely eséllyel veszi fel a versenyt a svédekkel, a horvátokkal, a bolgárokkal, az izlandiakkal és a máltaiakkal szemben.