Pozsony. Nagy érdeklődés kísérte Ralf Schumacher tegnapi első szlovákiai villámlátogatását: a Forma–1-es pilóta összesen 5 órát töltött Pozsonyban és Bazinban. A Williams-BMW német sztárja (1997-es bemutatkozása óta 119 futamon indult) elmondta, számára a siker fontosabb a pénznél, hiszen anyagilag már bebiztosította magát.
Már nem a pénz számít
Az idei évben a vártnál gyengébben szerepel a Williams-BMW. „Csalódottak vagyunk, mert lényegesen jobb eredményekre számítottunk. Beismerem, néha mi is hibáztunk, olykor viszont az autó mondott csődöt. Jelenleg újításokkal próbálkozunk, s az mindenképpen biztató a jövőre nézve, hogy a teszteléseken javuló időket futunk. Remélem, a versenyeken is így lesz. Nagyon szeretnék az idén is futamot nyerni, az lenne az igazi, ha hazai pályán, Németországban sikerülne elsőként célba érnem.”
Arra kérdésre, hogy jövőre melyik istállónál folytatta, így válaszolt: „Jelenleg folynak a tárgyalások, hamarosan lezárjuk az ügyet. Egy biztos, számomra a siker jóval fontosabb a pénznél, tehát az anyagiak egyáltalán nem befolyásolják döntésemet.” A kulisszák mögött azt rebesgetik, a Toyota szerződteti.
Ralf Schumacher szabadidejét családja körében tölti, emellett szívesen jár vadászni. Felesége minden F–1-es futamra elkíséri. Mindketten szolgálati BMW-vel közlekednek, Ralf az X 5-ös típust kedveli.
Playstationon is bizonyított
Pozsony. Ralf Schumacher nemcsak a Williams-BMW kokpitjában bizonyítja, elsőrangú autóversenyző. Pozsonyi látogatása alatt a Hviezdoslav téren felállított Playstation játékgépekkel is sikeresen megbirkózott. A több száz rajongó egy óriáskivetítőn kísérhette figyelemmel, hogy is vezet egy profi. Ralf az első ismerkedő kör után szinte hibátlanul ment végig a monacói pálya kanyargós aszfaltcsíkján, minden mozdulatával bizonyítva: tökéletesen ismeri a pálya minden apró részletét. A rajongók ovációit aláírásosztással hálálta meg. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.