Ljubicic elbúcsúzott a DAC-tól

Marin Ljubicic

A jelek szerint végérvényesen távozik a DAC futballcsapatától Marin Ljubicic. A sárga-kékek volt csapatkapitánya a közösségi médiában búcsúzott el a klubtól és a szurkolóktól.

„Köszönöm ezt a négy évet. Mindent odaadtam ennek a klubnak. Ha visszatekintek erre a négy évre, büszke lehetek a sikeremre, és hogy mennyit tettem ezért a klubért. Új barátokat, csapattársakat, szurkolókat ismertem meg… Köszönet a szurkolóknak a támogatásért, együtt lehetővé tettük, hogy otthon érezzem magam. Hajrá DAC!” – írta búcsúposztjában Marin Ljubicic az Instagramon. A csapattársak közül Erik Pačinda, Tomáš Huk, Vida Máté, Eric Davis és Vakoun Issouf Bayo is sok sikert kívánt a horvát játékosnak. 

Ljubicicot már a múlt heti bajnokira sem nevezte Peter Hyballa vezetőedző, mivel a mérkőzést megelőző edzésen talppal beleszállt Tomáš Huk arcába, akinek végül tíz öltéssel kellett összevarrni a sebeit. 

Hyballa érkezése óta Ljubicic kevesebb játéklehetőséget kapott, és a mérkőzéseken többször is hibázott. A védekező középpályás posztján éppen Tomáš Huk játszott helyette, aki Marco Rossi és korábban László Csaba alatt is középhátvédként kapott helyet a csapatban, de eredeti posztja szerint defenzív középpályás. 

A sportnapilapnak adott nyilatkozatában Huk azt mondta, nem feltételezi, hogy szándékosan okozott neki sérülést a csapattársa, akivel sosem volt konfliktusa, s aki elnézést is kért tőle, és több üzenetben is érdeklődött a hogyléte felől. 

A DAC az ominózus incidens után hat nap szabadságra küldte a forrófejű horvátot, hogy lehiggadjon. A szerdai poszt alapján azonban úgy tűnik, Ljubicic már nem húzza magára a sárga-kék mezt, bár szerződése 2019 nyaráig szól. 

Szerettük volna megkérdezni a DAC illetékeseit is, ám Végh Tibor klubelnök szabadságát tölti, Jan van Daele sportigazgatót pedig nem tudtuk elérni. 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?