Budapest. Az Arany Ászok Liga 4. fordulójában a ZTE a Győrt, a Pápa a Kaposvárt verte simán. A Debrecen a második félidőben döntötte el a Videoton elleni meccset. Továbbra is pont nélkül áll a Diósgyőr, míg Sopronban nem bírtak egymással a csapatok. A tegnap déli örökrangadót a Ferencváros nyerte.
Lesgóllal nyert a Fradi
A hazaiak Robert Vágnernek köszönhetően szerezték meg a vezetést. A cseh légiós egy jobbról beadott labdát fejjel továbbított a hálóba, egy késve érkező MTK-védőt megelőzve. Feltűnő volt, hogy a Fradi rutinos középpályása, Zavadszky Gábor mennyire passzív és sokat hibázik, illetve a túloldalon a fiatal, lendületes, amúgy jó formában lévő Huszti Szabolcs milyen keveset vállal és milyen keveset van játékban. A labda általában középen csordogált.
Vágner kétszer is igen keményen ment elveszett labdája után. Az elsőnél Halmai megsérült, az első diagnózisok szerint részleges térdszalag-szakadást szenvedett. Kicsit túlpörgette magát a Fradi-csatár, de csak szóban figyelmeztette őt Szabó Zsolt játékvezető. Igaz, ez használt, többet ilyet már nem csinált.
A második félidőre érkezett az MTK csatársorába Czvitkovics Péter, és rögtön felélénkült a vendégek támadósora. Egy jó ütemű passzának szeme volt és Füzi, ha nem is elsőre, másodszorra már a hálóba lőtte a labdát, három Fradi-védő asszisztálása mellett. László Csaba érezte, hogy fáradt a csapata, és Kapic helyére Zováthot küldte be szűrni.
A labdabirtoklás kiegyenlített volt, bármelyik csapat megszerezhette volna a győztes gólt, egyik csapat sem játszott döntetlenre.
Időközben Tőzsér Dániel is beállt a hazaiakhoz, de bemutatkozó mozdulatait nem sok szerencse kísérte, később azonban elkapja a mérkőzés amúgy nem túl nagy ritmusát. A döntő momentum Huszti, Rósa és a partjelző nevéhez fűződik. Előbbi nagyszerűen emelt be, a védők és Végh nem tudtak játékba avatkozni. Rósa jó ütemben ment fel fejelni és közelről nem hibázott, míg a partjelző nem intette be a lesállást. Vagy lemaradt a történtekről, vagy az álmos iram hatott rá.
Mindenesetre a gól érvényes volt, igaz, az MTK még így is egyenlíthetett volna, legalábbis a helyzetei megvoltak hozzá, ám az eredmény már nem változott.
A találkozó összképét nézve megérdemelten nyert a Ferencváros, mert a zöld-fehér játékosok a BL-selejtezőből magukkal hozott látható fizikai fáradtság ellenére jobban küzdöttek és a gólhelyzetekben jobban koncentráltak.
MESTERMÉRLEG
LÁSZLÓ CSABA (FTC): „Nagy fegyverténynek tartom a győzelmet ebben az erőltetett menetelésben. Ugyanakkor ezt a győzelmet szívesen elcserélném a szerdai vereségre. Nagyon örülök, hogy a prágai trauma után talpra tudtunk állni.”
GARAMI JÓZSEF (MTK): „Az első félidőben megilletődötten játszottunk. A második játékrészre alaposan feljavultunk, de az utolsó negyedórát meghajtotta a Fradi. A második hazai gólt megelőző szituációra nagyon kíváncsi vagyok.” (nb1.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.