(Fotó: Nagygéresi öregfiúk)
Lemaradtak a dobogóról a nagygéresi öregfiúk
Tornagyőzelmével megvédte tavalyi elsőségét az erdélyi Avasújváros öregfiúkcsapata a II. Nemzetközi Sportfesztivál keretében, Nyírteleken rendezett kispályás labdarúgótornán.
A nemzeti összetartozás jegyében zajlott seregszemlén a résztvevő együttesek a Pécsi József-vándorkupa elnyeréséért küzdöttek. A már említett címvédő és a Felső-Bodrogközt képviselő Nagygéresen kívül a Bécsi Magyar Barátok, a Kelet-Trans Kisvárda, Nagyrozvágy, valamint Nyírtelek és a szintén a hazaiakat képviselő Gránitkert-Nyírfa csapatai a helyszínen megtartott sorsolás alapján kerültek egy-egy négyes (2x12 perc játékidővel) és hármas csoportba (2x15 perc).
A csoportmeccsek után az elődöntőkkel már kieséses rendszerben folytatódott a torna. A nagygéresieknek ezúttal nem sikerült dobogós helyen végezniük, annak ellenére, hogy csoportjukban mindkét mérkőzésüket megnyerve lettek elsők.
„Tavaly harmadikok voltunk, nem sok kellett ahhoz, hogy újra érmes helyezést érjünk el. A döntőbe jutásért játszott mérkőzésen az avasújvárosiak ellen elpártolt tőlünk a szerencse, a rendes játékidőben elért gól nélküli döntetlent követően jöttek a büntetőrúgások (7 méteresek), amelyben sajnos nem mi voltunk az eredményesebbek. Ez a mérkőzés sokat kivett a fiúkból, úgyhogy a harmadik helyért játszott párharcban simán kikaptunk a bécsiektől. Ezen a mérkőzésen még érezhető volt játékosainkon a csalódottság – számolt be lapunknak a történtekről Varga Vince, a nagygéresiek csapatvezetője. –
Mindent összevetve azonban sikeresnek mondható szereplésünk, a kitűzött célt, a legjobb négy közé kerülést teljesítettük. Nyugodtan kijelenthetem, hogy mindegyikünk a legjavát nyújtotta, egyformán kivette részét a szép sikerből. Azt hiszem, senki sem fog megsértődni, ha egy nevet mégiscsak megemlítek, Illés Tamásét, aki a csapat motorja volt.”
A sportszerű légkörben zajlott tornán minden résztvevő korrekten állt hozzá a játékhoz, megköszönve a főszervező nyíregyházi Sipos Nagy Istvánnak a meghívást.
II. Nemzetközi Sportfesztivál, Nyírtelek
A csoport: Avasújváros–Kelet-Trans Kisvárda 2:1, Bécsi Magyar Barátok–Nagyrozvágy 2:0, Bécsi Magyar Barátok–Avasújváros 1:0, Nagyrozvágy–Kelet-Trans Kisvárda 2:1, Avasújváros–Nagyrozvágy 4:0, Kelet-Trans Kisvárda–Bécsi Magyar Barátok 0:3.
A csoport végeredménye: 1. Bécsi Magyar Barátok, Avasújváros, 3. Nagyrozvágy 4. Kelet-Trans Kisvárda.
B csoport: Nagygéres–Gránitkert-Nyírfa 2:1, g.: Karnay István 2, Nyírtelek–Nagygéres 0:2, g.: Illés Tamás, Géresi Zoltán, Gránitkert-Nyírfa–Nyírtelek 1:1.
A csoport végeredménye: 1. Nagygéres, 2. Gránitkert-Nyírfa, 3. Nyírtelek.
Elődöntők: Nagygéres–Avasújváros 0:0 (büntetőkkel 1:3), Bécsi Magyar Barátok–Gránitkert-Nyírfa 1:1 (büntetőkkel 2:3).
A 3. helyért: Nagygéres–Bécsi Magyar Barátok 0:3.
Döntő: Avasújváros–Gránitkert-Nyírfa 1:0.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.