Prága. A cseh rendőrség szombaton letartóztatta az FC Synot sportigazgatóját, Jaroslav Hastíkot, valamint egy első ligás bírót, Stanislav Hruškát, akik a hatóságok szerint befolyásolták a március 27-én lezajlott Synot-Sparta mérkőzést, amelyet a hazaiak 2:0 arányban megnyertek.
Lecsapott a rendőrség
A rendőrség azt állítja, hogy a korábban kapott információk alapján már hosszabb ideje figyelte a gyanúsítottakat, s most lecsapott. Jelezték, hogy még újabb felfedezésekre kell számítani. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez szintén a mostani ügyet, vagy az egész bajnokságot érinti-e.
A cseh futballban az idén már volt egy korrupciós affér. Ez azonban csak egy harmadosztályú regionális amatőr osztályt érintett. A ČT egy játékos segítségével rejtett kamerát alkalmazva bebizonyította, hogy három bíró pénzt fogadott el egy mérkőzés kimenetelének befolyásolása érdekében. A profi ligában azonban ilyen bundát még nem sikerült bizonyítani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.