Fordulatokban gazdag meccsen 3:3-as döntetlent játszott a komáromi együttes az FK Pohronie együttesével a II. labdarúgóligában.Az újonc komáromi focicsapat a ligarajt előtt kilenc nappal esett szét, úgy, hogy a feljutást kiharcoló gárdából az első bajnoki meccs előtt négyen maradtak.
Lassan talpra áll a komáromi KFC
Fordulatokban gazdag meccsen 3:3-as döntetlent játszott a komáromi együttes az FK Pohronie együttesével a II. labdarúgóligában.
Az újonc komáromi focicsapat a ligarajt előtt kilenc nappal esett szét, úgy, hogy a feljutást kiharcoló gárdából az első bajnoki meccs előtt négyen maradtak. Mégis elindultak a nehéz úton abban a reményben, hogy menet közben felnőnek a feladathoz, és megpróbálnak bentmaradni a nehezen kiharcolt második ligában. Peter Zelenský vezetőedző védencei hétvégén az FK Pohronie ellen értek el értékes döntetlent.
Az első félidő reményteljesen alakult a komáromiak számára. A vendégek a 22. percben megszerezték ugyan a vezetést Patrik Blahút révén – 0:1, de a hazaiak az első játékrészben szervezetten és hatékonyan játszottak, s három perc alatt fordítottak. Először Kurucz Ádám kapott jó labdát és a 34. percben jól eltalált lövése a vendégek kapujában kötött ki – 1:1. Két percen belül Goran Matics ismerte fel fürgén a kínálkozó lehetőséget, és helyezett lövésével vezetéshez juttatta a Duna-partiakat – 2:1. Az első félidő utolsó előtti percében Militosyan kapuba tartó fejesét az ötös sarkáról a vendégek hátvédje a gólvonal előtt hárította.
A második félidő első perceiben is a komáromiak támadtak. Matics Biliket ugratta ki a 49. percben, a balszélső egy ravasz csellel a védővonal mögé került, de kecsegtető helyzetben hibázott. A kihagyott helyzet serkentően hatott a vendégekre. Egy gyors bal oldali támadás után a vendégek szélsője az 51. percben középre ívelt, ahol Patrik Blahút mesterien húzta le a labdát, egy csellel a komáromi középhátvéd mögé került, és a kimozduló Kosťukevič mellett 15 méterről a hálóba bombázott – 2:2. Az 59. percben a kíméletlenül becsúszó Hovsepyan megkapta második sárga lapját, így mehetett az öltözőbe. A komáromiakra azonban nem hatott bénítóan a kiállítás. A 62. percben az egyik legaktívabb hazai játékos, Bilik jó cselek után kötényt adott a vendégek jobbhátvédjének, de éles szögből megeresztett erős lövésével a kapust találta el. Gólhelyzetük a vendégeknek is volt, de a vezetést megszerezni nem tudták. Ez ismét a komáromiaknak sikerült a 65. percben egy remek Bilik–Militosyan labdacsere után az utóbbi a hosszú sarokba lőtt – 3:2. Az örmény származású, francia útlevéllel rendelkező játékosnak ez volt a hetedik gólja a bajnokságban, s ismét megcsillant a három pont megszerzésének reménye. A 74. percben a komáromiak gólzsákja ígéretes helyzetben egy arasszal a kapu fölé lőtt. Az utolsó negyedórában a garamvölgyiek nagyon rákapcsoltak, és egy bal oldali beadás után a gyengélkedő komáromi védelem közreműködésével Marek Frimmel a 83. percben pontos lövéssel egyenlített – 3:3. A következő percben Militosyan ismét megszerezhette volna a győzelmet jelentő gólt, de kapuba tartó labdáját a balhátvéd a gólvonalról kirúgta.
A komáromiak emberhátrányban is méltó ellenfelek voltak az utolsó percig, és kis szerencsével a győzelmet is megszerezhették volna.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.